Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Erdőd, 1848. november 17-20.

Toamna-i aici, din nou-i aici,

Frumoasă o regăsesc.

Ştie Domnu de ce oare

O iubesc? dar o iubesc.

Mă aşez pe-o culme de deal

De-acolo mă uit ici ş-incol’

Ş-ascult freamătul frunzelor

Care cad în jos domol.

Zâmbitor în jos priveşte

Raza soarelui blajin,

Precum mama iubitoare

Spre copilul adormind.

De fapt toamna pământul

Doar adoarme, nu e moartă,

Îi poţi vedea din ochi căci e

Somnoroasă, nu bolnavă.

Şi-a luat jos haina frumoasă,

Si încet se dezbrăca;

O să se îmbrace iară’

Când vine primăvara.

Dormi, tu natură frumoasă,

Dormi până dimineaţa,

Şi visează despre multe

Lucruri care ţie-ţi plac.

Eu cu vârful degetelor

Pe-a lirei corzi caut strună,

Şi ca un cântec de leagăn

Al meu lin cântec sună.

Dragă, tu şezi lângă mine,

Stai lângă mine liniştită,

Până cântecu-mi va trece

Peste lac încet, ca-o briză.

De mă săruţi, pe gura mea

Încet s-aşezi a ta gură,

Să nu trezim din visul ei

Abia adormită natură.