Petőfi Sándor: Ivás közben

Hányadik már a pohár?... csak
Ötödik?
Teremt' ugyse! becsülettel
Működik.
Máskor megfe-felelek kétannyinak:
S lábaim most már öttől is inganak.

Ing a lábam, a nyelvem meg
Elakad -
Torkom a therpomyléi
Szorulat,
Ledionas a bor, mely lecsepege,
Gondolatim... Sex... Rex... Xerxes serege.

Sehogysem t'om kifejezni
Magamat -
Azt hiszitek, hogy talán a
Bor miatt?
Ne higgyétek, édes atyámfiai,
Nekem a bor nem szokott megártani.

Nekem a bor hogymikép is
Ártana?
Hát hiába voltam volna
Katona?
Úgy biz, aki fölmarkolta, katona -
Mégpedig bakancsos voltam valaha.

Zöldhajtókás, sárgapitykés
Közlegény...
Egész a közlegénységig
Fölvivém!
Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám;
Még idővel degradáltak volna tán.

Tyhű, látjátok, ott az könnyen
Megesik,
Mert a katonai pálya
Fene sik;
Legkivált az olyfélének, mint magam,
Kinek kissé akaratos feje van.

Útmutatást nekem ne is
Adjatok,
Szent Dávid hárfájára sem
Hallgatok!
Orrnál fogva senki engem nem cibál, -
Azt cselekszem, ami tetszik... Tudja Pál,
Mit kaszál.

...Eh, de én itt egyre-másra,
Mint malom,
Csak darálok, csak darálok,
S szomjazom.
Adjatok bort! a malom jól nem megyen:
Hogyha nincs nedv, ami hajtsa, bőviben.

Hadd igyam hát! hogy forogjon
Kerekem -
Meg sem állok, csak a kancsó-
Feneken.
Bárha mindjárt - amint Falstaff szólana -
Bárha, mondom, egy mérföldig tartana.

Hol is hagytam?... tudja gólya...
Úgy igaz!
A malom volt az utósó...
Vagy nem az?
Mit is mondtam a malomról... én bizon
Hogyha présbe csavarítnak sem tudom.

Annyi szent: a szemem héja
Oly nehez,
Mint malomkő... tán az álom
Környekez.
Elég is ma a tivornya, ágyba hát!
Álmadozzuk folytatását... jó 'jszakát!

Debrecen, 1844. január-február

Koľkýže je to už pohár!
Piaty len?
Všetka česť mu, účinkuje
pohár ten.
Inokedy chlap som aj po desiatich,
a dnes nohy slabnú mi už od piatich.

Klátia sa mi nohy, jazyk
potkýna:
hrdlo moje thermopylská
úžina.
Víno, to je Ledionas, stavme sa,
myšlienky sú vojmi Sex... Rex... Xerxesa.

Vyjadrovať, to sa mi dnes
nedarí;
myslíte, to po tom piatom
pohári?
Že mne víno azda škodí, myslíte?
Nuž to sa ver’, bračekovci, mýlite!

Akože by mohlo víno
škodiť mne!
Darmo som bol jednou nohou
na vojne?
Veď som bol raz akurátnym vojakom,
a to ešte neúrekom pešiakom.

Výložky som zelené mal,
z medi bol
každý gombík, až ta som to
dotiahol!
Dobre, že mi baganče tam ostali,
časom by ma ešte zdegra... dovalí.

Hí, tam — verte — všeličo sa
zažiť dá,
vojakom byť, to je dráha
nahnutá;
zvlášť pre toho, čo jak ja má záľubu
v tom, keď môže postaviť si kotrbu.

Myslí dakto, že mne dáke
rady dá?
Nepočúvnem ani harfu
Dávida!
Nech mňa Pavel ani Havel za nos priam
nemykľuje... Robím, čo chcem... Viem ja sám,
kade kam.

... Ej, no ja tu hore-dolu,
ako mlyn,
meliem, meliem, až som vyschol
medzitým.
Vína dajte! Nech nevravím bezducho.
Veď ani mlyn nemôže mlieť nasucho.

Piť chcem, nechže koleso mi
rapoce;
zostanem, až sa dna džbána
domocem.
A nech by to — jak by riekol Falstaff sám —
trvalo hneď celú míľu, čo ja dbám!

Kde som prestal! ... Ďas to metal...

Aha, viem!
O mlyne to bolo, hneď si
spomeniem...
Čo to bolo o mlyne? Juj, na to ja
neprídem už, ani keď ma obesia.

Svätá vec len, že mám viečka
ako ten
mlynský kameň... ide na mňa
vari sen.
Pre dnešok dosť hýrenia už, ďalšie chcem
v duchnách snívať... Dobrú noc vám vinšujem!