Petőfi Sándor: Keserű élet, édes szerelem

Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis minden ember bánt.
Szétszaggatják rajtam takarómat
S tüskékkel tömik meg vánkosom;
Reggelenként aztán kinevetnek,
Amiért rémekkel álmodom.
Cseppenj bé keserü életem
Poharába, édes szerelem!

Meghasadt lant keblem; húrjain
Vad kezekkel nyargal át a kín,
S olyan a dal, melyet rajta penget,
Mint a szélbe zúgó tőzharang.
Néha téved a harmóniátlan
Hangzavarba egy-két tiszta hang.
Cseppenj bé keserü életem
Poharába, édes szerelem!

Ez az egy, mi tépett lelkemet
Összeolvaszthatná némileg;
Ez az egy fa, mit kétségb'esésem
Vízözönje még el nem lepett,
Melynek ágán bujdosó reményem
Még lel egy kis menedékhelyet.
Cseppenj bé keserü életem
Poharába, édes szerelem!

Lyányka, tőled egy tekintetet,
Milyet a nap őszi tájra vet,
Melynek nincs már éltető erője,
S mégis olyan kedves, olyan szép!
Mert meghozza boldogabb napoknak,
A tavasznak emlékezetét.
Cseppenj bé keserű életem
Poharába, édes szerelem!

Iným ja vždy som len dobré prial,
a mne každý ubližuje schvál.
Roztrhajú na mne prikrývadlo,
tŕním naplnia mi vankúš, a
ráno cítim chechtu ich žihadlo,
mátohy že v snách ma krtušia.
Kvapni v pohár žitia trpkosti
plného mi, sladká ľúbosť, ty!

Puklou lýrou je mi hrúd; múk ťah
divým chmatom cvála po strunách
jej: a pieseň, čo z nich vyburcuje,
znie, vo vetre poplašný jak zvon.
Včude len čo zábludou sa vsuje
v zmätok hry dajeden čistý tón.
Kvapni v pohár žitia horkosti
plného mi, sladká ľúbosť, ty!

Toto jedno, čo by mohlo, jak
tmel, mi strapy duše sváriť dák^!;
to strom, ktorý ešte zúfalstva mi
nestačila preliať záplava,
v jehož vetvách nájde azyl známy
ešte moja nádej túlavá.
Kvapni v pohár žitia trpkosti
plného mi, sladká ľúbosť, ty!

Deva, jeden pohľad milený,
akým slnce zrie v kraj v jeseni,
ktorý nemá síl už živných síce,
a preds’ je tak krásny, láskavý,
bo šťastnejších dní nám smavé líce.
v pamäti nám jaro predstaví!
Kvapni v pohár žitia horkosti
plného mi, sladká ľúbosť, ty!