Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly -
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál -
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány -
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság -
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?

1848

Čím pomenovať ťa,
keď o súmraku zádumy
na tvojich oči krásnych večernicu
s obdivom hladia moje oči,
jak zrelý by ju teraz prvýkrát...
na hviezdu tú,
jejž každý pablesk
je lásky potokom,
čo do duše mi vteká mora —
čím mám ťa menovať?

Čím pomenovať ťa,
keď na mňa letkom zašleš
vše pozor svoj
tú krotkú holubičku,
jejž každé pieratko
je olivovou vetvou pokoja,
a ktor’ho dotyk je tak dobrý,
bo nežnejší je od hodvábu
i od vankúša kolísky —
čím mám ťa menovať?

Čím pomenovať ťa,
keď rozzvučia sa tvoje hlasy,
tie hlasy, ktoré nech by počuly
tak suché stromy v zime,
ver’ vyhnaly by ihneď ratolesti
v tom domnení,
že tu je jaro už,
ten spasiteľ ich dávno čakaný,
bo vyspevuje sláviček —
Čím mám ťa menovať ?

Čím pomenovať ťa,
keď k ústam sa mi primkne
úst tvojich žhavý kameň rubínový,
a v ohni bozku duše sa nám stopia,
jak za úsvitu splynú deň i noc,
a zpred očí mi zmizne svet,
čas zmizne zpredo mňa,
a tajomných spás svojich súhrnom
ma zaplaví až večnosť —
čim mám ťa menovať?

Čím pomenovať ťa?
Ty blaha môjho sladká mati,
do neba vtrhlej obraznosti
ty víla-dcéra,
najodvážnejšie moje nádeje
zahanbujúca skvúca skutočnosť,
ty duše mojej jediný,
no nad jeden svet drahší poklade,
premilá moja mlado-žienka krásna,
čím mám ťa menovať?