Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

1848

Doteraz sme v rabstve žili,
predkov svojich zatratili,
ich, čo žili-mreli voľne,
poddanská zem tlačí bôľne.
Prisaháme na praboha maďarstva,
prisaháme: voľnosť chceme, bez rabstva!

Podliak, kto dnes, keď mrieť treba,
Netrúfa si, kto si seba,
vlastný život pramizerný,
nad česť svojej vlasti cení.
Prisaháme na praboha maďarsťva,
prisaháme: voľnosť chceme, bez rabstva!

Väčšmi zdobí ramä mužské
lesklý meč než putá mrzké,
a my preds' sme putá mali!
Sem sa, dobrý meč náš starý!
Prisaháme na praboha maďarstva,
prisaháme: voľnosť chceme, bez rabstva!

Meno Maďar zase v kráse
zaskvie sa, jak v dávnom čase,
zmyjeme my z neho hanu,
stáročiami nakydanú.
Prisaháme na praboha maďarstva,
prisaháme: voľnosť chceme, bez rabstva!

K hrobom našim naši vnuci
kľakať budú, žehnajúci,
a z ich perí za modlenia
splynú naše sväté mená.
Prisaháme na praboha maďarstva,
prisaháme: voľnosť chceme, bez rabstva!