Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

1972

Dans la chaleur sanglante des porcheries
qui ose lire ?
Et qui ose
dans le champ d’échardes du soleil couchant,
à marée haute du ciel,
à marée basse de la terre
prendre la route pour n’importe où ?

Qui ose
les yeux fermés s’arrêter
à ce point le plus bas,
là où
il se trouve toujours un geste de dépit,
un toit,
visage ravissant, ou même
une seule main, un signe de la tête, de la main ?

Qui peut
le coeur tranquille se glisser
dans le sommeil, qui déborde l’amertume
de l’enfance et lève la mer
telle une poignée d’eau à son visage ?

*Éclats (Szálkák, 1972)