Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

1972

Chi osa leggere
nel caldo cruento della porcilaia?
E chi osa
intraprendere un viaggio ovunque,
nel prato di schegge del sole che tramonta,
durante il flusso del cielo
e il riflusso della terra?

 
Chi osa fermarsi
ad occhi chiusi
in quel punto basso,
là, dove
si trova sempre un ultimo cenno,
un tetto,
un viso stupendo, o vuoi
solamente una mano, un cenno di testa,
un movimento della mano?

Chi può abbandonarsi
col cuore tranquillo
nel sonno, che tracima oltre le amarezze
dell’infanzia e il mare
come un pugno d’acqua al viso rialza?

1972