Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

1972

В тёплом пару крови хлевов
кто смеет читать?
И кто смеет
колким полем закатного солнца,
в час прилива неба и
отлива земли
в путь тронуться, наугад? 

Кто смеет
не открывая глаз остановиться
в той крайней точке,
там, где
всегда отыщется последний взмах,
крыша,

прекрасное лицо, да хоть
одна рука, кивок, движенье руки? 

Кто может
не виня себя слиться со
сном, что перехлестнёт за детства
горести и море
горстью воды к лицу подымет.