Pilinszky János: Bűn

Gyerek vagy még, a tagjaid

mégis már szinte készen

vakítanak a hajlatok

derengő rendszerében,

s akár egy bujkáló mosoly,

ha csípőd nem, hát vállad

elárul és magadra hagy.

Tetőtől talpig látlak.

Nézlek, és nem birom tovább,

egyetlen moccanásra

puhán megindul életem,

mint omló homokbánya.

Gyenge vagy még, hát menekülj

mielőtt utolérne!

Előre biccen a fejed.

Az első ütés érte.

Mohón tülekszenek feléd

a leroskadó évek;

mint kiéheztetett botok,

a rengeteg megéled.

Éjszakáim! az éjszakák

didergő csőcseléke!

Testestül veti rád magát,

egy falatka kenyérre.

Fiatal csuklóid eltörik

és bezúzzák a hátad;

az üdvösségük keresik,

mit nálam nem találtak.

Az elveszített gyermeket,

vakító ifúságot!

S kifosztva elhajítanak,

mint talpig tépett zsákot.

Ez maradt belőled nekem?

Ájult közönnyel nézlek.

Hová a váll, mely tündökölt,

nyoma a tündöklésnek?

Zavartan tesz-vesz a kezem

az üres levegőben.

Te volnál, kit megöltek és

én lennék, ki megöltem?

Dete si još, ipak

nežno sazreli udovi

blago se naziru

iza zastora mladosti,

i kao jedva primetan

osmeh, ako ne bedro,

ramena te odaju.

Skroz sam te prozreo.

Gledam te, dalje ne mogu,

iza jednog dodira

poput peščane dine

meko se budi život u meni.

Krhka si još, beži dakle,

pre no što bi te stigao!

Klonula si kad te je

prvi šamar sustigao.

Žudno, pohlepno te gone

izmorene godine;

poput izgladnele batine

oživi se nepregledna šuma.

Moje noći! i u tim noćima

promrzla, crna rulja!

Svim telom hrli na tebe,

na delić svežeg kruha.

Slomiše ti mladi članak,

i svinuše kičmu;

spas, blaženstvo su tražili,

to, čega kod mene nema.

Deteta, neoskrnavljenog,

sjajnu, blešavu mladost!

Opljačkanu te odbaciše

kao poderanu krpu.

To je ostalo od tebe?

Ravnodušno te gledam.

Gde su ta mlada ramena,

gde je taj blesak?

Zbunjeno krstim ruke –

bezdušna je samica.

Ti si ta ubijena

a ja sam tvoja ubica?