Pilinszky János: Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.

Writhing in a star-net

like fish hauled on land

we gasp in the emptiness

our gills filled with sand

The element we've left and lost

whispers in vain

we pant on the shingle

were we've been thrown.

Crammed one against the other

fighting for breath

we struggle and tremble

in the face of death.

From the wriggling mass

come stifled cries

but the massacre continues

till one, then other, dies.

Atonement and repentance

are the language of the soul

but nothing can save us

from this hopeless hell –

We writhe in the net

of some cosmic fisherman

and maybe at midnight

will be in his frying pan.