Pilinszky János: Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.

U zvezdanoj mreži se potucamo

na obalu bačene ribe,

u ništa nam zjape usta,

suh kosmos ujedaju.

Zalud zove šapućeći

izgubljen element,

jedan protiv drugog

gušeći među oštrim kamenjem, belutcima

moramo živeti i umreti!

Zadrhtaju nam srca.

Naše otimanje brata

ozleđuje, davi.

Na međusobno ziparenje

ni eho ne odgovara;

bud-zašto se ubijamo

i ratujeme, ali moramo.

Ispaštamo, ali naše ispaštanje

ipak nije kazna,

iz pakla nikakva patnja

nas ne spašava.

U ogromnoj mreži se potucamo

i možda u ponoć

bićemo hrana na stolu

jednog silnog ribara.