Pilinszky János: Nagyvárosi ikonok

Déli 12 óra
Lakhatatlan, kiáltják, lakhatatlan!

Hajnali három
Megindulunk egy kőrakás felé,
és fölröpül mögüle egy madár.

Múzeum
A gyémántüres múzeum
közepében egy melltű lángol.
Lerombol és megörökít.
Hová jutunk e lángolásból?

A mozdulatlan karzatok?
Magányos kézelőd talán?
Lerombol és megörökít
a júniusi délután.

Szeptemberi sugárutak!
Szerelmem, szerelmem, szerelmem!
Megállnak a sugárutak.
Egyetemes sebek a kertben.

Te megpróbáltad azt, amit
senki se merészelt, te árva!
fényeskedjék neked az éj
öröküres monstranciája.

Kórus
A Kreatúra könyörög,
leroskad, megadja magát.
A Kreatúra, Az-Ami
könyörög, mutatja magát.

1963

Zwölf Uhr mittags
Unbewohnbar, schreien sie, unbewohnbar!

Drei Uhr früh
Wir gehen auf einen Steinhaufen zu
und dahinter fliegt ein Vogel auf.

Museum
Diamantleeres Museum
inmitten glüht eine Brosche.
Sie zerstört, sie verewigt.
Wohin führt uns ihr Glühen?

Die reglosen Galerien?
Dein einsamer Ärmel vielleicht?
Er zerstört, er verewigt,
der Juninachmittag.

Strahlenwege im September!
Geliebte, Geliebte, Geliebte!
Stillstand der Strahlenwege.
Wund ist alles im Garten.

Du hast versucht, was keiner
gewagt hat! Du Waise,
möge dir leuchten der Nacht
ewig leere Monstranz!

Chor
Die Geschöpfe flehen,
sinken in die Knie, ergeben sich.
Die Geschöpfe, Das-Was
fleht, zeigt sich.