Pilinszky János: Nagyvárosi ikonok

Déli 12 óra
Lakhatatlan, kiáltják, lakhatatlan!

Hajnali három
Megindulunk egy kőrakás felé,
és fölröpül mögüle egy madár.

Múzeum
A gyémántüres múzeum
közepében egy melltű lángol.
Lerombol és megörökít.
Hová jutunk e lángolásból?

A mozdulatlan karzatok?
Magányos kézelőd talán?
Lerombol és megörökít
a júniusi délután.

Szeptemberi sugárutak!
Szerelmem, szerelmem, szerelmem!
Megállnak a sugárutak.
Egyetemes sebek a kertben.

Te megpróbáltad azt, amit
senki se merészelt, te árva!
fényeskedjék neked az éj
öröküres monstranciája.

Kórus
A Kreatúra könyörög,
leroskad, megadja magát.
A Kreatúra, Az-Ami
könyörög, mutatja magát.

1963

Mezzogiorno, ore 12
Inabitabile, gridano, inabitabile!

Le tre del mattino
Ci avviamo verso un ammasso di pietre
dal retro un uccello spicca il volo.

Museo
Vuoto adamantino
al centro una fibula si infiamma.
Distrugge e immortala.
Dove ci porterà questa fiammata?

Balconate immobili?
Forse il tuo polsino solitario?
Distrugge e immortala
il pomeriggio di giugno.

Viali di settembre!
Amor mio, amor mio, amor mio!
Si fermano i viali.
Ferite universali nel giardino.

Tu orfano, hai osato ciò, che
nessun altro ha azzardato.
Che brilli per te l’ostensorio
della notte, eternamente vuoto.

Coro
La Creatura invoca
si genuflette, si arrende.
La Creatura, Colei che
invoca, si rivela.