Podolszki József: Kusza félelmeim

Hangosan sírok akár egy kisgyerek
és halkan is
száraz könnytelen szemekkel öregasszonyosan
s mint a férfiak szoktak
belül zokogni
én már nem tudlak naponta szeretni
követelőn
fáradt két kezemmel ha megölellek
érzed ugye a rettegést
kusza félelmeim
asztalomon valamikori ízes boroktól
elhagyott korsó
lefutott orsó a szívem helyén
és csak az eszem kalapál

Poput deteta glasno plačem
a i tiho
suvim besuznim očima kao neka starica
i kako muškarci običavaju
iznutra jecati
svakodnevno već te ne mogu zahtevno
voleti
ako te mornim rukama zagrlim
valjda  osećaš zebnju
moji zamršeni strahovi
na mom stolu nekad slasnim vinom pun
napušten krčag
na mestu mog srca prazno vreteno
i tek mi mozak udara