Rákos Sándor: L’innominato (A névtelen in Italian)

te nem tudod ezt nem is tudhatod
ha mindenre megtanítottak
erről hallgattak előtted
nem látod nem hallod nem érzékeled
a névtelent – sarokban meglapul
a ráncok száját sötéttel tömi
elmélyíti a vonalakat
betölti a tárgyak öbleit
fölhasadó fényből összecsapódó árnyékból
feketén és fehéren integet

te nem tudod ezt nem is tudhatod
erre nem tanítottak az iskolában
erről jólértesült társaságokban sem beszélnek
de holnap vagy holnapután
talán már ma este is
fejedhez kapsz mint akit gránátszilánk ért
torkodból nyögés szakad föl
s egyszerre mindent tudsz és látsz és hallasz és megértesz

tu non lo sai questo non puoi nemmeno sapere
anche se t’avevano insegnato tutto
davanti a te di questo tacevano  
non vedi non senti non percepisci
l’innominabile – s’acquatta nell’angolo
ostruisce con l’oscurità la bocca dei solchi
accresce la profondità delle linee
riempie l’incavatura degli oggetti
dalla nascente luce dall’ombra condensata
fa cenno nereggiante e biancheggiante
 
tu non lo sai questo non puoi nemmeno sapere
questo non t’avevano insegnato a scuola
di questo non parlavano neppure le compagnie ben
informate
ma domani o dopodomani
forse già anche stasera
t’afferri la testa come ch’è stato colpito di una scheggia
di granata
dalla tua gola un gemito s’erompe
e all’improvvisi sai tutto vedi senti e comprendi