Sebestyén Péter: A mezsgyén

                                                    Tóth Imre emlékére

Jó Mercutiód halálra váltan tapossa még,
sodródó bálnatetem, amik vagyunk a szelíd vizeken.
Idetévedt üstökös, szikrázva csíkozza a mélylakók
közömbös örökkévalóságát.

A szépségben sírnivaló, hogy visszautasíthatatlan és átad
amaz entitásnak, aki a részletekben lakik.
A „minden mondatok” iktatókönyve lassan betelik,
és meg sem született még a személytelen személy,
aki elmondhatná, hogy kiszűrődtünk, ím, a tényekből és
mostantól senki sincs a pusztulást a testből kiszeretni.