Sebestyén Péter: Limes

„Nem önszántamból jöttem. Küldtek. Nálunk ez a bevett szokás; ám valójában kikerülhetetlen törvény. Meg kell jelennünk – kivétel nélkül – minden halandónak, akiben a Kétely és a Hit szintézise elérte azt a fokot, amit – úgymond – megvilágosodásnak hisz.
A dialektika, mint általában, nálad is hibás eredményekre jutott. Vélelmed, miszerint a Sötétség és a Világosság csak és csupán egymás negatív homológjai, nem más, mint analitikai slendriánság. Horribile dictu: szerinted a Szándék (avagy a Terv) része ez a látens koincidencia.
Megengedem: a szellem útjait nem kell folyvást – főleg nem szükséges minden esetben – eltorlaszolni. Hiszem, hogy hiszel engem; hiszed önmagad és hiszed Őt; mi több – bizonyos korlátok között – hiszek választásaid szabadságában. Az a mérték azonban – ami akár a miénkkel is mérhető – jóval azelőtt betelt, mielőtt eljutottál ama premisszákig, amik egyenes folyománya az, hogy én most itt vagyok.
Azok közé tartozol Te is, akik nélkül ostoba és értelmetlen a teremtett világ, de akikkel lehetetlen azt rendben megvalósítani. Az enyém a felelősség, hogy mindenáron megelőzzem a katasztrófákat; azért, mert – bármily gyönyörű is végességében az emberi gondolat – a horizontok nem tágulhatnak a nem létező Végtelenig.
Sajnállak; mint az Igazakat. Most pedig áss egy gödröt” – mondta az angyal, aki egykoron élni hagyta Jákobot.

“Non son venuto per mia spontanea volontà. Mi hanno inviato. Da noi è usanza consolidata; in realtà, una legge ineludibile. Dobbiamo apparire – senza eccezione – a tutti gli mortali, nei quali la dialettica del Dubbio e del Credo ha raggiunto un tale livello, che  –  come si sol dire – credono che sia l’illuminazione.
Come in genere, anche da parte tua, la dialettica è giunta alle conclusioni errate. La tua opinione, secondo cui, l’Oscurità e la Luce sono solo e soltanto delle omologie, un del l’altro, non è altro che indifferenza analitica. Horribile dictu: secondo te questa latente simultaneità fa parte del Proponimento (ossia del progetto).
Te lo concedo: le strade della spiritualità, non bisogna sbarrare - più che altro, non in tutte le occasioni. - Credo, che credi in me, credi in te stesso, e credi in Lui; anzi – entro certi limiti – io credo nella tua libertà di scelta. Quella misura invece – che è misurabile anche con la nostra – è da molto tempo colma, prima che tu fossi giunto a tale premessa, di cui conseguenza è, che io, ora sono qui.
Anche Tu fai parte di coloro, senza dei quali il mondo creato, è stupido e senza senso, ma con cui realizzarlo corettamente è impossibile. La responsabilità è mia, per evitare la catastrofe a tutti costi; perché – per quanto possa essere bello il pensiero umano – gli orizzonti non possono espandersi sino all’Infinito non esistente.
Ti compiango; come tutti i Giusti. E ora, scava una fossa” –  disse l’angelo, che in un tempo addietro lasciò in vita Giacobbe.