Üres város. Tintapaca a félhomályban, valami követ,
tudomást sem vesz rólad. Ajtón ki, ablakon be, recseg,
nyerít, pedig a lovak kihaltak rég. Beletekeredsz a
hangzatokba, már dobol a jégeső, pajkos csinnadratta.
Vesztőhelyre lépés indulj – kár érted,
kár mindenkiért, akit az ördög elcipel.
Egy kicsikét várhatsz. Lepattan mint a zománc, a fény
minden jósága, a tér immár a fesztivál tulajdona.
Hát legyen.
A vérmesterek dologhoz látnak, ég a kezük alatt a munka.
Fölszabdalódik a ricsaj, homorú tükör mögül kikászálódik
a bohóc, ecce homo, borsózöld röhögés. A szem kihull, pattog,
üveggolyó tart a csatornarács felé, végesincs gurulás a pontig,
ahonnan a holtak a világba fejtik önnön lényegük.