This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Spiró György: Fogság

Portre of Spiró György

Fogság (Hungarian)

Sok játékot rendezett Nero, a Marsmezőn épült amfiteátrumba tengervizet bocsátott és valódi tengeri szörnyek fickándoztak benne és a víz alatt küzdöttek meg velük a gladiátorok, valamint négyévente esedékes hármas olimpiai játékokat alapított, zene-irodalom, atlétika-birkózás és lovaglás-kocsihajtás szerepelt a műsorukon, így hát még gyorsabban nyakára hágott az örökölt vagyonnak, mint Caligula, úgyhogy új adókat vezetett be a Seneca–Burrus páros és még azt is megtiltották, hogy a kocsmákban babon kívül mást is főzzenek. Ez már nem tetszett a népnek, amely persze bámulta a játékokat és nem győzött élvezkedni, hogy egy nyolcvanéves öregasszony is ropta a színpadra vezényelt előkelő nők között a táncolt; ő volt Aelia, aki Claudius házában is folyton dúdolt és táncikált és már akkor is öreg volt. Visszavonták a Claudius alatt bevezetett kedvezményt, mely a proletároknak teljes ellátást biztosított, és megint csak élelmiszercsomagokat osztogattak; ez sem tetszett a népnek, de pénzt is szórtak a nép közé, meg falabdákat, amelyekre fel volt írva, miféle utalvány is az, be lehetett váltani élelmiszerre, italra, ruhára, csecsebecsékre, ennek örültek, kapdosták és összeverekedtek rajtuk.
Tigellinus, Nero kegyeltje nagy tutajt ácsoltatott, Agrippa taván vontatták körbe a hajók; arannyal és elefántcsonttal voltak díszítve, mint Pheidiász szobrai; vadakat, madarakat, tengeri szörnyeket hozatott messzi földekről; a tó partjára előkelő asszonyokat vezényelt, akik kurvákként árulták magukat; mezítelen volt mind, sok ezer nő; számos előkelőség és alantas népség volt meghíva e duhajkodásra, melynek során Nero házasságot kötött egy Pythagoras nevű alakkal, Nero viselte a menyasszonyi leplet; a népek valódi pénzt adtak hozományul e párnak, tanúk is voltak, papok is akadtak, és általános körbeüzekedés tartatott, melyben az Augustinusok csapata, ez az előkelő ifjakból Nero által verbuvált pimasz horda elöljárt; erről beszélt a város hetekig.
Akkor tört ki a tűzvész.
A Cirkuszban indult a bódék között, a kolbászsütők lehettek elővigyázatlanok, legalábbis így mondták, de a szélben gyorsan elharapózott, a Palatinusra is átcsapott; lángoltak a kicsi, hegyre kapaszkodó szűk utcák, égett a Forum környéke, a császár palotája, sok-sok templom, szentély, raktár, barakk, bérház; leégett a Luna-szentély, a Hercules-szobor, a Iuppiter Stator-templom, Romulus szentélye, Numa királyi háza, a Vesta-templom, a Subura, leégtek a könyvtárak a pótolhatatlan tekercseikkel. A Via Nomentana külső részére nem terjedt át a tűz, de a belsőre igen, tüzet fogtak a magas bérházak: vagy a szél hordta oda a parazsat, vagy a tulajdonosok kaptak észbe és gyújtották fel a házaikat, majd fizet a biztosító. Nagyon nagy tűz lett, a vigilek rohangásztak. Az Aventinuson is tűz támadt, mondták a népek, akik rohantak, hogy megfelelő helyet találjanak maguknak e nagyszerű látványosság megtekintésére. Elharapódzott a tűz az egész városban, égett az Esquilinus, talán gyújtogattak is az élelmes proletárok, mert a vigilek el voltak foglalva, azalatt szabadon lehetett rabolni. Uri a tűz második napján befelé ballagott a városba, de nemigen látott semmit, csak vörös foltokat. Emberek rohantak vízzel vagy rablott jószágokkal, katonák is trappoltak, vigilek is a szekereikkel, vízhiány lett, talán vízvezetékeket is elvágtak, őrült fejetlenség lett úrrá a városon, Uri hazament.
Hat napig égett a város, páratlan értékek mentek veszendőbe. Kihamvadt a tűz, fellélegeztek az emberek, de a hamu alól, épp Tigellinus birtokán a láng felcsapott, és megint elborította a füst az eget.
A császár Antiumban tartózkodott, amikor a tűz kitört, és csak akkor tért vissza, amikor a palotáját is elérte, amely a Palatinus és Maecenas kertjei között feküdt, de ő sem tehetett semmit, leégett a császári palota és körülötte minden.
Négy kerület maradt ép, három porig égett, a többi hét súlyos károkat szenvedett.
Július 17-én kezdődött a tűzvész, azon a napon, amikor hajdan a senonok felgyújtották az akkor még kicsike Rómát.
Uri a házikójában kushadt és áldotta az Örökkévalót, amiért a tyúkokat és kecskéket is megvette a paraszttól, nem szeretett bajlódni velük, azokat most karámba terelte és erős zárakkal bezárta, mert élelmiszerhiány lesz. Saját fúrt kútja is volt, ezért is áldotta az Örökkévalót. Hágár a harmadik napon tért vissza a Túlnanból, ahová a tűzvész kitörésekor rohant; a Túlnanban nem égett le semmi, a Tiberis másik partjára nem csapott át a tűz, ott eszük ágában sem volt gyújtogatni.
– De a város, de a város! – jajgatott Hágár, mintha Róma lett volna a lakhelye, és hamut szórt a fejére.
Nem sokkal Hágár után állított be Marcellus.
– Eljön másodszor is, eljön! – kiabálta. – Minden igaz! Igazat prédikálnak a próféták, az Ő prófétái! Előre küldte a Sátánt, ahogy meg van írva, és Nero megtisztította az Ő útját! Ez a tűz az Ő tüze! Jön már, közelít, bármely pillanatban ideér! Elkezdődött, elkezdődött! Imádkozzatok!
– Te hülye! – ordította Uri. – Ezt ne csináljátok, ez életveszélyes!
– Itt a bizonyíték! – kiáltotta Marcellus. – A hitetlenek is láthatják! A pogányok is láthatják! Ez már az Ő műve!
– Azt akarod, te barom, hogy a zsidókra fogják a gyújtogatást?!
– Pokolra jutnak a hitetlenek! – üvöltötte Marcellus. – Te jutsz pokolra legelőször! Meg is érdemled!
Anyját hívta, csatlakozzék hozzájuk, mert ott imádkoznak a Túlnanban sokan, csatlakoztak hozzájuk sokan, erősen várják a Felkentet, aki a tűzzel üzent és karddal jön el, a hívei hite által lépdel a felhőkben, a füst az Ő füstje, a láng az Ő lángja, de Hágár fáradt volt, nem akaródzott visszagyalogolnia.
– Te is pokolra jutsz! – vicsorgott az anyjára Marcellus és elrohant.
Uri felnyögött.
De nagy baj lesz ebből.
Még füstölögtek a romok, amikor Nero az épen maradt Rostráról császári méltósággal kihirdette, hogy újjáépíti Rómát, amely szebb lesz, mint valaha; mondta: áldás volt e tűz, mert nagyobb királyi palotát építhet, teli lesz szépséges kertekkel, Róma dicsőségére; ígérte: az Avernus-tóból csatornát vágat a Tiberis torkolatáig, hogy legyen elég víz a tűzoltásra; rendezett város lesz végre Róma, és nem szűk, sötét, átláthatatlan sikátorok koszfészke; rendezettebb lesz, mint Alexandria. A törmeléket hajók vigyék le a Tiberisen, rendelte el, és az ostiai mocsarakat töltsék fel vele. Elrendelte: a házak a második emeletig nem épülhetnek fából ezentúl, hanem kemény albai sziklakőből. Nem lehet közös faluk többé az egyes házaknak, hanem minden egyes épületet külön-külön fal vegyen körül. Kérte a népet, könyörögjön Vulcanushoz, Cereshez és Proserpinához. Kérte az asszonyokat, engeszteljék ki Iunót a Capitoliumon, amelyet épen hagyott a tűz. Azt is mondta: hallja, azt híresztelik, hogy ő maga gyújtatta fel Rómát, ő, a császár! Micsoda páratlan, sosemvolt, förtelmes gyanúsítás, micsoda alávaló rágalom! Ezért megparancsolja, hogy fogdossák össze ama sötét lelkű, ármánykodó, eszelős, gonosz zsidókat, akik a tűzvészt az ő Istenük bosszújának mondják, Rómát megátkozták, Rómára gonosz varázslatot bocsátottak, a római nép lelkét összezavarják, megigézik, megrontják, ők, akik a tüzet okozták és Róma nyomorúságát előidézték és ártatlan polgárok százainak halálában bűnösek, mint ezt sokan látták és tanúsítják.
Fújoltak és fütyültek a polgárok és a zsidókat szidták és rohantak bosszút állni.
Összefogdosták a nazarénusokat vagy akit bárki annak mondott, kínvallatták őket, ők a gyújtogatást készséggel elismerték és megnevezték a cinkosaikat. Feljelentettek sok zsidót a kínozatlan zsidók előzetes védekezésül; riválisoktól, ellenségektől lehetett megszabadulni simán. Az Augustinusok vétlen járókelőket is összefogdostak, levetkőztették őket és akinek az előbőre hiányzott, felkoncolták, akinek pedig megvolt, azt dühükben verték agyon. Nem volt tanácsos Róma megmaradt utcáin járkálni azokban a napokban. Rómában elterjedtek az alexandriai babonák: a zsidók nem-zsidók vérét isszák szombaton, görög gyerekeket vágnak le és sütik meg, ezért is nem esznek disznóhúst. Nemcsak zsidók menekültek Alexandriából Itáliába, hanem görögök is szép számmal, magukkal hozták a rémmeséket. A legtökéletesebb zsidók elleni vád a varázslás volt: a zsidók képesek arra, hogy átkokat mormolva bárhol, bármit lángra lobbantsanak, nem kell nekik ehhez parázs vagy tapló. A megkínzottak többsége e vádat megalapozottnak mondta, mielőtt a kerék a koponyájukat összereccsentette volna. Igen hihető volt e vád, a politikai elemzők emlékeztettek rá: annak idején Germanicus halála miatt Pisót is varázslással vádolták meg elsősorban, és Piso e vádat elismerte, hiszen öngyilkos lett, holott még tartott a tárgyalása; már őt is a zsidók rontották meg.
Vadállatok bőrébe varrták az első kivégzendőket majmokkal, patkányokkal és kutyákkal összezárva, mint az anyagyilkosokat, hiszen Rómát árulták el, az édesanyjukat, ez volt a vád, és a Tiberisbe vetették őket, de elfogytak a majmok; akkor kutyáknak vetették oda a bőrbevarrtakat, de bőrből is hiány támadt meg a kutyatulajdonosok is tiltakoztak, akik futtatásra idomították az állataikat, mert ha emberhúst zabálnak, soha többé nem fognak engedelmeskedni; így aztán a Marsmezőn emelt amfiteátrumban vadállatok elé vettette a nazarénusokat Nero, aki is kocsihajtónak öltözött, úgy nézte a dolgot a porondról, közvetlen közelből, de az állatok jóllaktak, és azokból sem volt elég; akkor aztán Nero a leégett kertjeiben feszíttette keresztre a maradékot és szabaddá tette a belépést.
Amikor Uri meghallotta, mi folyik, a kertekbe sietett. Ő nemzette Marcellust, legalább a haldoklása közben lássa még, ha ugyan nem falták fel már a kutyák vagy a tigrisek. Nem félt, hogy felismerik és őt is keresztre vonják, úgy érezte, eleget élt már.
Sok száz ember lógott a kereszteken, némelyek fejjel lefelé, volt, aki élt még, volt, aki már meghalt. Lovasok vigyáztak a rendre, rokonok bóklásztak vizes köcsöggel a kezükben vagy a fejükön kétségbeesetten, nem bántották őket; gyászolók hajlongtak Jeruzsálem felé, ruhájukat megtépve, fejükre földet szórva; bámészok sokasága élvezte a látványt, amely minden addigi cirkuszi szórakozást felülmúlt. Spartacus leverése óta nem feszítettek ennyi embert keresztre, az pedig rég volt.
Uri módszeresen lépdelt, neki közel kellett mennie minden egyes kereszthez, hogy a felfeszítettek arcát lássa. Fárasztó volt a menetelés, közben lökdösték, taszigálták. Az élők jajgattak, vízért könyörögtek, rángatóztak, fulladoztak, a szar végigcsorgott a lábszárukon, a fejjel lefelé felkötözöttek szájából, orrából csorgott a vér; az erősebbek, a fejjel lefelé lógó fiatalok még megfeszítették az izmukat és lógtukban derékszögben vízszintbe hozták a felsőtestüket, majd aláhanyatlottak ismét.
Uri számos ismerőst fedezett fel a Túlnanból, nem gondolta volna, hogy ők is e tébolyult, rajongó szektához csatlakoznak, vagy nem csatlakoztak, csak a vagyonukra fájt a följelentők foga. Elképedt, amikor a vén Honoratust fedezte fel holtan, a bal lába hiányzott, azt korábban vághatták le neki. Ő biztos nem lett nazarénus. Forradalom zajlik a Túlnanban, új emberek lépnek a régi vének helyébe, akik a nazarénusokkal nem tudtak elbánni. Sok arcot vélt júdeainak, azok hittérítőkként érkezhettek. Egy fejjel lefelé felakasztott vénembernél sokáig állt. Nem élt már, hosszú, ősz szakálla lengedezett a szélben, és amennyire így fejjel lefelé látni lehetett, mosolygott. Nagy bűnöket tudhatott le a halálával boldogan.
Egész nap mászkált a kertben Uri, mert új megfeszítendőket is hoztak még, de Marcellust nem találta. Megszökött? Időben megjött az esze? Megölték korábban?
Alkonyatkor Nero meggyújtatta a megfeszítetteket, hogy világítsanak és lássák őket a népek; szalmát raktak a keresztek aljába és meglocsolták olajjal, hogy jó füstösen égjenek. A holtak némán sercegve, az élők jajgatva égtek.
Megérkezett Rómába Alexandria. Eddig csak lenézték és kinevették Rómában a zsidókat; a nazarénus vakhívők elérték, hogy gyűlöljék.
Marcellus a kecskék mellől mászott elő késő este, amikor Uri hazaért.
– Nem láttalak megfeszítve, édes fiam – üdvözölte Uri tárgyilagosan.
Marcellus a kecskeszart törölgette a lábáról.
– Elárultad őket, édes fiam? – érdeklődött Uri szívélyesen. – Loholtál és feladtad őket, édes fiam? Így mentetted meg a bőrödet?
Marcellus hallgatott. Hágár előírásszerűen tördelte a kezeit.
– Azt hiszem, én nem árultam volna el őket – tűnődött Uri. – Ők voltak a te családod, a te testvéreid...
– Hazudtak – sziszegte Marcellus sötéten.
– És erre csak most jöttél rá? Amikor öldösik őket? Miféle hit volt a tiéd?!
– Eljön Ő – suttogta Marcellus –, de éjjel jön el, lopva, mint a tolvaj... És reggelre más lesz a világ... És a bűnösöknek bocsát meg legelőször!...
Uri elnémult.
Van még mit tanulnom, gondolta és felnevetett. Sokáig vihogott magában, nem bírta abbahagyni.
Hágár rémülten, Marcellus gyűlölettel nézte. Aztán Hágár megkopasztott egy tyúkot, megfőzte, imádkoztak a holtakért és nagyot lakmároztak szótlanul. 




minimap