Mártír (Hungarian)
Állótüzek tölcsérein lebeg az iszonyatos trónus. Szeráfok és griffek helyén ők állanak, ragyog a csontjuk. Kezek idétlen erdeje hadar az űrben, vézna szárnyak, eleven botként lengenek a fényküllőjű némaságban. Sűrűsödik a levegő, szálhoz kötődik a magasság. Fokokra szakad, kifeszül, én támasztom a létra alját. Szétporlik alattam a föld, de fönn az ég ércnél keményebb, s kongatni kezdi kórusát az üdvözültek énekének: Szent, szent, szent vagyok én, merő gáz a testem, szappan és gáz, szappan és gáz, az én glóriám iszonyatos. Egy lapnyi tűz, ennyi az arcuk, – ki különbözteti meg őket? Lobog az ég, ruhátlanul lobog az eleven enyészet. A harminckilós kerubok közt ő is ott áll, melyik az arca, egy lapnyi tűz – hatmillió egyforma fénye eltakarja. Suhog a létra, ragyogó fokai a magasba visznek. Keskenyedő talpa a föld, csúcsa nekifeszül a tűznek. És megragadnak odafenn, én nem akarom, de hiába, és belevájom fogamat az oltár szörnyű parazsába. Hatmillió ércoszlop izzik, ki tudja már, melyik az anyja? Gyűrűzik, felkél, fut a láng, s csontjaimat megrohanja. Imhol vagyok, imhol vagyok, megjárva minden torlaszoknak hegyét és árkát, itt vagyok, s lobogok, mert ők is lobognak. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.magyartanarok.freeweb.hu |
|
The Pyre (English)
A terrible throne. It hovers above
the vortex of a pillar of fire.
Instead of seraphs and griffins, small figures
bustle below, their bones aglow.
Their brittle arms: a blighted forest
of flapping wings or flailing rods
gesticulating, lost in space
amidst the silent spokes of light.
The atmosphere grows dense and charged.
A beam shoots out, it tethers the earth
to heaven, tightens, divides into rungs
and becomes a ladder. I hold its base.
Below my feet, the ground gives way.
Above, the heaven, harder than steel.
It rings out sounds in rhythm and rhymes.
Thus sings the chorus of the saved:
Behold, I am holy and holy and holy,
devoid of flesh, comprising gas
and soap and gas and soap and gas
...holy and clothed in loathsome glory.
Each face: a yearning flame in the fire.
But who can recognize such faces?
The very sky is burning, burning...
ablaze with our naked decay of life.
And even she is among these cherubs,
these ruined cherubs of thirty kilos,
and even I cannot pick out her face
among six million flickering faces.
The ladder draws me. Radiant rungs
invite me upwards step by step
towards the flames of the heavenly pyre.
The ladder is leading into the fire
away from its narrowing base, the soil.
...And I’m seized by fear that drags
me upwards. I resist in vain.
I sink my teeth and pain and life
into the altar’s glowing embers.
Six million incandescent columns
of ore, like urns, consumed in the flames,
and who can say which was whose mother?
The fire licks and coils and leaps,
engulfing my bones. Behold, I’m here
beyond ravines, past hills, all obstacles,
and here I stand ablaze with them:
ablaze... for they are also burning.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | Thomas Ország-Land |
|