Szabó T. Anna: Bach D-moll kettősversenyének hallgatása közben

A rend. Sodródó felhők rendje, lomboké,
hajló füveké szélben, fergeteg
szirmok hullása, kavargása, nádak
sziszegése, zöld bambuszok
surlása-suttogása, sárga por
körforgása az úton, zivatar
robbanásának rendje, ragyogó
tócsák nyoma a sárban, felfelé
köröző varjak, fecskevillanás
cikcakkos rendje, fraktál-ágakon
levelek fényes erezete, lepkék
hímpora, kígyók pikkelye, halak
egyszerre-fordulása, éhes seregélyek
zurrogó rendje, tücsökcirpelés
szénaszagú és csillagillatú
sokhangúsága, tengeremelő
holdmágnes rendje, szél lélegzete,
hullámrobajlás hangja a sötétben,
vér zúgása a fülben, üveghangcsengők
borzongatása bőrön és gerincen,
fűhegy csiklandozása, zuhanó
fenyőfa döndülése, vad szívverés –
halál után a lélek könnyűsége,
ahogy visszanéz, lát földet és felhőt,
sziromvihart és fényes pocsolyát,
mindent egyszerre tud, test nélkül érez,
forog és mégse szédül, úgy suhan
hogy nincstelenségében lenni se vágyik,
hisz ami volt az lesz is. Ez a rend. 

L’ordine. L’ordine delle nuvole alla deriva,
delle fronde, dell’erba china nel vento,
la tempesta dei petali caduti, il loro turbinare,
il sibilo delle canne, il sussurro - struscio
del bambù verde, il carosello della polvere
gialla sulla strada, l’ordine dello scoppio
del temporale, le tracce dei guazzetti
luccicanti nel fango, i gracchi roteanti
all’insù, l’ordine zigzagante del riverbero
delle rondini, venatura lucida delle foglie
sui rami frattali, polline delle farfalle,
squame dei serpenti, il giramento
contemporaneo dei pesci, l’ordine del garrito
dei storni affamati, il zigo dei grilli
polifonico dal l’odore di fieno e profumo
di stelle, l’ordine del attrazione lunare
che alza il mare, il respiro del vento,
il suono rombante dell’onda nel buio,
il ronzio del sangue nell’orecchio, i brividi
sulla pelle e sulla schiena dei campanelli
di vetro, il solletico delle punte dell’erba,
il tonfo dell’pino che cade, battito violento del cuore –
la leggerezza dell’anima dopo la morte,
come guarda indietro, vede la terra e le nuvole,
la tempesta dei petali e il luccicante guazzetto,
all’improvviso sa tutto, sente senza corpo,
si voltola senza capogiro, scivola via che non
desidera essere neppure nella propria indigenza,
perché quel che c’era ci sarà. Questo è l’ordine.