Bábel (Hungarian)
lengő lófejek a csillagok
csörögnek de én csak hallgatok
mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan
széttörik bár meg se moccan
édeskés illatok enyvesednek
könnye hullik téli fenyveseknek
piheg a szelíd karácsony
nőm haja akár a bársony
az éjben eső felesel rólam locsog
járdára zuhog csattog a mocsok
ravasz hó helyett a tűk a vatták
életem az ördögöknek adták
erőlködöm emelkedném - nem lehet
rákgyanús maroknyi fekély a lelet
gatya nélkül fetrengek az ágyon
nem is eszem s párnám lehányom
bőröm alá kesztyűs kézzel nyúlnak
elképzelnek ürgének nyúlnak
33 éves lézengő árva apostol
keserű dolgokba megint belekóstol
talán ez már a végső kálvária
a pohárban tiszta víz várja
hogy e megnyomorító tudást
fölismerjem mint Krisztus Júdást
langyos dallamra ráng a szív
bármit ha szólt most visszaszív
andalítóan lágy húgy csörgedez
töri vállamat a fakereszt
általánosít az intenzív osztály
vidd haza csomagod vidd el amit hoztál
szemed tükrét hagyd csak itt nekem
nélküle értelmét semminek nem lelem
csöndesen beborul szenesedik az ablak
lényem legbenső kuckójába raklak
mitévő legyek szállnak
árnyam körül a szárnyak
és te hallod-e az ócska dallamot
melyre az elmúlásba ballagok
cseppek csöpögnek egyenest az érbe
tápvizet kapok vérért cserébe
megcsapott a halál szele
együtt hálok kelek vele
akár a lepedő rám tapadt -
párna gyötri a hátamat
a nyárfák tűhegyes csúcsa fázik
a megriadt égbe mártózva ázik
nem látni mást a harmadik emeletről
megfeledkezem halkan a leheletről
hőse lettem újra édes Erzsébet
szemérmetlenül költőd versének
hamuszürke gyáva hajnalokon
elszökni tőled bár semmi okom
egyre közeledem a halálhoz
eső esik vagy izzadok talán hoz
valami heveny változást
ez az álom nélküli álmodás
tekintetem mint padlón a szappan
odafagyott oly mozdulatlan
testem láttán elfog a szédület:
romba dőlt bábeli épület
meddig leszek még bőrömnek bérlője
a józanság olykor ráront az élőre
pántolt kobakomból kifelé tolat
a hirtelen fölnyergelt gondolat
annak ki urasan végezheti dolgát
minek megjátszania a szolgát
érdemes-e menekülni innen
gyarlóságomat ha magammal kell vinnem
bestiák sora sürög-forog
egyikük hörög másikuk morog
farkát morzsolva réved a sátán
szőrzete felmered a hátán
szenny nemesíti a lázongó kant
tükörből lesem e bárdolatlant
mint lantokat forgató rozsdás eke
előttem gördül hiányzó kereke
tűvel átdöfött fallosza himbál
láthatja bárki aki csak kint áll
minemű lény ő ha szája habzik
ha magáért hevül ha önmagával bagzik
ó istenem csak ennyit érek
kezeim immár hullafehérek
ablakra tapad a hajnali pára
eleget féltem eltűnök nemsokára
a levegőt köztetek nem sokáig rontom
bőrömön átvilágít a csontom
habzó fellegek leve csorog
kétharmad gyomrom nélkülem korog
félbehagyott mondat annyit sem érek
lángol a bendőm mintha méreg
égne húsom alatt valahol legbelül
hol étkek helyett alvadt vér feszül
most hirtelen természetellenes
kegyelet vagy üdvözülés kellemes
áramlata jár át és lelkemben cirkál
illik-e költőnek hogy ilyesmit firkál
semmi nem igazolja vereségünket
nyakamon az ér már alig lüktet
isten természet történelem
kibabráltatok jócskán velem
a pokolba új lakó költözik
selyembe brokátba gézbe öltözik
nincs szükség metafizikus személyzetre
hogyha halálra vagyunk kiképezve
üregek végén üregek vannak
egyremegy neveznek nősténynek kannak
a pokol csak óriási szálloda
száll ide lelkünk száll oda
új lakó költözik az üres lakásba
felkészítenek az összevarrásra
s miközben testem még földi börtöné
szembogarak gyűlnek a fény köré
huzatban aszalódik az arcom
kire hárítsam saját kudarcom
nincs erő mi bukásom felülmúlja
vereségemnek vagyok féktelen tanúja
megmászom ismét a három emeletet
kihagyva néhány elcsépelt jelenetet
épülök de szellemem tovább rombolom
halálomat türelmesen begombolom
Az éjben eső felesel, rólam locsog -
járdára zuhog, csattog a mocsok.
Lóg az orromból műanyag kábel;
dühöng a szívem, dühöng e Bábel. | Uploaded by | Répás Norbert |
| Source of the quotation | jelenkor.net / A nagy verslista: 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján |
 |
|
Babylon (Slovak)
hviezdy sťa kývajúce sa konské hlavy
zvonia no ja zvučím len nemé prejavy
ako fiola ku ktorej ak kamienok cvakne
rozbije sa hoci sa nepohne
sladkasté vône sa glejú
smrečinám slzy padajú
krotké Vianoce dychčia
ženine vlasy zamatovo trčia
V noci brble o mne dážď jazyčí -
po chodníku špina cvendží hučí
miesto ľstivého snehu ihly sú vaty
život môj diablom odovzdali
napínam sa stúpal by som – márna vec
hrsť čudne zhubného vredu sťa nález
na posteli sa bez gatí váľam
ani nejem na vankúš vraciam
pod kožu mi v rukaviciach siahajú
za sysľa a zajaca si ma predstavujú
33-ročný osirelý apoštol živoriaci
ochutná si znova trpké veci
možno je to už konečná kalvária
v pohári čaká čistá voda
aby som tento kaličiaci signál
ako Kristus Judáša rozoznal
na vlažnú melódiu sa srdce trhá
čokoľvek povedal teraz odvolá
mámivo mäkký moč hrčí
drevený kríž mi plece delí
intenzívne oddelenie zovšeobecnilo veci
ber domov svoj balík ber čo priviezol si
zanechaj mi tu len obraz tvojich očí
bez nich sa mi zmysel vecí nenaplní
okno uhoľnatie zachmúri sa potichu
vložím ťa do svojho vrúcneho útulku
čo mám robiť krídla poletujú
okolo mojich tieňov a bŕkajú
počuješ tú obnosenú melódiu
na ktorú kráčam až do zániku
kvapky kvapkajú priamo do žily
živnú vodu vpíjam výmenou krvi
švacol ma vietor smrti
so mnou sa budí aj spí
ako plachta na mňa priľnula -
mučí ma vankúš do chrbta
vrchol hrotovo špicatých topoľov oziaba
a mokne vlezúc do vystrašeného neba
z tretieho poschodia nič nevidno
môj dych v zabudnutie upadá tíško
som znova hrdinom drahá Alžbeta
nehanebnej básne tvojho básnika
počas popolavých chabých úsvitov
zbehnúť od teba ba niet dôvodov
ustavične sa blížim k smrti
možno sa potím či dážď prší
snáď toto bezsenné snívanie
akútnu premenu privlečie
môj pohľad ako mydlo na podlahe
primrzlo pôsobí dojmom nehybne
vidiac svoje telo ma závrat chytá:
babylonská stavba do rumov padá
dokedy ostanem nájomcom svojho pletiva
triezvosť občas prepadne živého človeka
zo stužkovej kotrby von cúva
narýchlo osedlaná myšlienka
kto pansky môže konať svoju prácu
prečo sa musí hrať falošne na sluhu
má vôbec význam odtiaľto prchať
ak svoju chatrnosť so sebou musím brať
glieda netvorov sa činí
jedna z nich fufne druhá chrčí
chvost žmoliac satan si ilúzie robí
na chrbte sa mu srsť postaví
špina šľachtí búriaceho sa samca
zo zrkadla sledujem chrapúňa
ako lýry krútiace hrdzavé čerieslo
tu sa kotúľa jeho stratené koliesko
jeho ostňom prebodnutý úd sa hojdá
hocikto môže vidieť kto vonku čaká
čo je to za tvora keď sa mu z úst pení
ak za seba horlí ak so sebou súloží
len toľko stojím ó bože
smrteľne biele už ruky moje
para úsvitu na okno lepí sa
desu bolo dosť zmiznem čochvíľa
nechcem vám kaziť dlho vzduch
cez kožu mi preniká kosť i duch
šťava penivých oblakov crká
dvojtretina žalúdka mi škŕka
nemám cenu ani prerušenej vety
môj bampeľ blkoce ako keby
vnútri pod mäsom otrava horela
v mene stravy zrazená krv napla sa
teraz znenazdajky neprirodzene
pieta či blaženosť lahodne
skrz moju dušu prúdi vyzvedá
je náležité že poet takéto čmára?
nič nepotvrdzuje našu pravdu
už mi ledva pulzuje žila na krku
boh minulosť ľudstva dejiny
so mnou ste značne vybabrali
nový nájomník sa do pekla sťahuje
do hodvábu brokátov gázy sa odeje
metafyzickej osádky niet potreby
keď nás na dočasnosť stvárnili
na konci každej dutiny je dutina
jedno či ma volajú samec samica
peklo je len obrovským hotelom
naša duša lieta krížom-krážom
nový nájomník sa do prázdna sťahuje
pripravujú ma na pozošívanie
kým moje telo pojme pozemská väznica
zreničky sa schádzajú okolo svietidla
moja tvár sa v prievane zvraští
na koho mám zvaliť nezdar vlastný
niet sily ktorá by môj pád prekonala
som divým svedkom vlastného fiaska
znova budem stáť na tretom poschodí
vynechajúc pár otrepaných vystúpení
zotavujem sa no ďalej ničím dušu
trpezlivo si zapnem smrť vlastnú
V noci brble o mne dážď jazyčí -
po chodníku špina cvendží, hučí.
Umelý kábel z nosa mi visí von;
čertí sa mi srdce besní sa Babylon. |
