This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz

Portre of Tóth Árpád

Elégia egy rekettyebokorhoz (Hungarian)

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,

S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja

A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,

Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.

S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz

Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,

Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,

S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

 

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag

Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,

Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat

A lomha óriás, hisz oly borús szegény.

Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor

Bányáiból a bú vihedere kereng fel,

Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor

Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!

 

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok

S a sűrű napsugár forró arany verése

Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,

Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;

Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát

Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,

Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát

Az öntudat nem űz, a konok kapitány.

 

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét

A kínok vasszöge szorítja össze testté,

S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,

Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,

Bár fájó szögeit már a létentúli lét

Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:

A néma szirteken békén omolni szét

S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.

 

És hát a többiek?... a testvér-emberek,

E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,

Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek

Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -

Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve

Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:

Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,

Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.

 

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon

Csak miriád virág szelíd sajkája leng:

Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,

Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,

Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva

A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!

S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,

S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

minimap