Tóth Árpád: Da anima ad anima (Lélektől lélekig in Italian)
|
|
Lélektől lélekig (Hungarian)Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Sziriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
|
Da anima ad anima (Italian)M'affaccio alla finestra di notte E attraverso l’immensa distanza Nei miei occhi raccolgo il tremolante Raggio d'una soave stella in lontananza.
Da bilioni di miglia eterea La luce è instancabilmente varcata I gelidi, neri e spogli, bui spazi E chissà già da quante miglia di anni.
È un messaggio celeste che or al fine Scese da me e nei miei occhi giunse Il bersaglio e muore felice, mentre La copro colle mie lasse palpebre.
Ho imparato che la luce celeste Filtrata dai cristallini arnesi dei dotti È messaggero dei simili al nostro Tetro globo ed al mio mesto corpo.
L'assorbo col mio sangue, la racchiudo E in silenzio l'osservo riflettendo, Quale antico dolor la luce piange Al sangue, il cielo al Globo, ambo le cose?
Milioni di solitudini sparse Nel vuoto alle stelle fan male forse? E ora mai ci troveremo unite Sul gelido spazio e di notte?
Oh, stella, perché piangi? Neanche tu sei Più lontana di quei cuori terreni! Il Sirio è più distante da me? O miei compagni? Ahi, chi lo dice?
Ahimè, amicizia! Ahimè amore! Ahimè la via da anima ad anima! Degli occhi inviamo un raggio avvilito, Tra noi sta l'immane gelido vuoto!
|
