Weöres Sándor: Lengalenga (Daráló in Portuguese)

Jő a fecske tavasszal,

minden szívet vigasztal,

       tavasszal

       vigasztal,

csak engem nem nyugosztal.

Megterítve az asztal,

vendégeket marasztal,

       az asztal

       marasztal,

engem menni tapasztal.

Minden virág tavasszal

följebb nő egy arasszal,

       tavasszal

       arasszal,

tapasszák le tapasszal.

Szemben ennyi pimasszal

teli vagyok panasszal,

       pimasszal

       panasszal,

nem bírok a ravasszal.

Körben csupa kopasz fal,

följajdúl a panaszdal,

       kopasz fal

       panaszdal,

búbánatot magasztal.

A andorinha enche, num dia

de abril, todos de alegria;

irradia-

-se a alegria,

só meu mal não se alivia.

Eis que a mesa delicia,

quando é posta, a maioria;

delicia a

maioria,

mas a mim me distancia.

Toda flor que antes morria,

em abril se abre à porfia;

contraria-

-me a porfia:

com emplastro a emplastraria.

Ver que há tanta vilania

ao redor já me angustia;

vilania

que angustia:

vou treinar a pontaria.

Que parede mais vazia!

E outras tantas! A elegia

se anuncia:

elegi-a

para expor minha agonia.