Calabrò, Corrado: Alba Morgana

Dalle discese a cunetta di Reggio
la caligine scivola con l'alba
nel lago immarmorato dello Stretto.

Lungo i marciapiedi ordinati,
negli slarghi riposti,
sulle scale incassate d'un tempo
trascorre vitrea un'ala di sgomento
e si ritrae.

Non trovo più le strade al loro posto,
allineate,
non c'è più una casa che m'aspetti,
cui ritorni alla fine la mia via.

Muto e pallido è il mare
tumefatto dall'alba,
tra riva e riva teso senza un'onda.

Glisso sul suo silenzio liquefatto
come magnetizzato all'altra sponda
che vi si specchia,
donde vengono incontro,
parallele,
le strade a pelo d'acqua di Messina.

Reggio árkos lejtőiről lecsusszan
a ködgomoly a tengerszoros márvány-
tavára, mikor feldereng a hajnal.

A rendezett járdák mentén, a búvó
terecskéken, zugokban,
s a hajdani kirakott lépcsősoron leng
üvegszerű szárnya a csüggedésnek,
azután visszaernyed.

Nincs a helyén egyetlen utca sem, bár
katonás sorban áll mind,
nincs egy otthon, ahol várnának engem
s ahol a sorsom végső révbe érne.

Sápadt a néma tenger,
felduzzadt virradatkor
s két part között feszül hullámtalan most.

Átfutamodom csorgó némaságán,
mágnesként vonz a túlsó part magához,
amely ott tükröződik,
ahonnét egymás mellett
futnak szembe
velünk Messina víztükrén az útak.