Campana, Dino: Viaggio a Montevideo
Viaggio a Montevideo (Italian)Io vidi dal ponte della nave I colli di Spagna Svanire, nel verde Dentro il crepuscolo d'oro la bruna terra celando Come una melodia: D'ignota scena fanciulla sola Come una melodia Blu, su la riva dei colli ancora tremare una viola... Illanguidiva la sera celeste sul mare: Pure i dorati silenzii ad ora ad ora dell'ale Varcaron lentamente in un azzurreggiare: ... Lontani tinti dei varii colori Dai più lontani silenzii Ne la ceste sera varcaron gli uccelli d'oro: la nave Già cieca varcando battendo la tenebra Coi nostri naufraghi cuori Battendo la tenebra l'ale celeste sul mare. Ma un giorno Salirono sopra la nave le gravi matrone di Spagna Da gli occhi torbidi e angelici Dai seni gravidi di vertigine. Quando In una baia profonda di un'isola equatoriale In una baia tranquilla e profonda assai più del cielo notturno Noi vedemmo sorgere nella luce incantata Una bianca città addormentata Ai piedi dei picchi altissimi dei vulcani spenti Nel soffio torbido dell'equatore: finché Dopo molte grida e molte ombre di un paese ignoto, Dopo molto cigolìo di catene e molto acceso fervore Noi lasciammo la città equatoriale Verso l'inquieto mare notturno. Andavamo andavamo, per giorni e per giorni: le navi gravi di vele molli di caldi soffi incontro passavano lente: Sì presso di sul cassero a noi ne appariva bronzina Una fanciulla della razza nuova, Occhi lucenti e le vesti al vento! ed ecco: selvaggia a la fine di un giorno che apparve La riva selvaggia là giù sopra la sconfinata marina: E vidi come cavalle Vertiginose che si scioglievano le dune Verso la prateria senza fine Deserta senza le case umane E noi volgemmo fuggendo le dune che apparve Su un mare giallo de la portentosa dovizia del fiume, Del continente nuovo la capitale marina. Limpido fresco ed elettrico era il lume Della sera e là le alte case parevan deserte Laggiù sul mar del pirata De la città abbandonata Tra il mare giallo e le dune...
|
Utazás Montevideoba (Hungarian)Láttam a hajó fedélzetéről A spanyol dombokat Eltűnni, a zöldet Megbújni az aranyló alkonyban a barna föld rejtekén Akárcsak egy dallam: Ismeretlen színpadon egy kislány egyedül Akárcsak egy dallam: Kék, a dombok partjain még hirtelen összerezzen egy ibolya… Az esti égbolt elbágyad a tengeren S az aranycsend lassan-lassan szárnyaival Hallgatagon elmerül a fénylő azúrban… A messzeségre festve megannyi szín Végtelenbe nyúló hallgatások Ahogy a mennyei estén átsuhanó aranymadarak: a hajó Vakon vergődik át a homályban A mi hajótörött szívünkkel És vergődik a homály égi szárnyaival a tengeren. Ám egy napon Megtermett spanyol hölgyek szálltak fel a hajóra Zavart és angyali szemek Nehéz és mámoros keblek. Amikor Egy mély öbölben egy egyenlítői szigetnél Egy mély öbölben, mely mélyebb és nyugodtabb az éjjeli égnél Emelkedni láttunk elvarázsolt fényében Egy fehérben szunnyadó várost Lábánál a legmagasabb csúcsú kialudt vulkánoknak Lehelete felhős az egyenlítőtől: és végül Miután sok volt a zaj és sok az árnyék az idegen országban, Miután sok a lánccsörgés és sok a túlhevült buzgalom Elhagytuk az egyenlítői várost A nyugtalan tengeri éj felé. Mentünk és mentünk, nap-nap után: a megrakott Hajók súlyos vitorláinak lágy melege simogatott lassan: És oly közel, hogy egy fedélzeten megláttunk egy bíborbronz Számunkra ismeretlen fajú fiatal lányt Ragyogó szemekkel és szélfútta ruhában! és ekkor: a vad nap Végén feltűnt A vad part ott a határtalan tenger fölött És láttam, akár a kancák Szédülten bontakoztak ki a dűnék A végtelennek tűnő préri felé Sivár, sorsukra hagyott házakkal És megfordulva menekültünk a dűnék elől és feltűnt A sárgás tengeren csodálatos gazdagsága a folyónak, Az új kontinens tengeri fővárosa. Tisztaság, hűvös és elektromos lámpa Esténként és ott a magas házak magányosnak tűntek Ott a kalózok tengerén A város elhagyatott A sárga tenger és a dűnék között…
|