Carducci, Giosuè: Téli éj (Notte d’inverno in Hungarian)

Innanzi, innanzi. Per le foscheggianti

Coste la neve ugual luce e si stende,

E cede e stride sotto il piè: d'avanti

Vapora il sospir mio che l'aer fende.

Ogni altro tace. Corre tra le stanti

Nubi la luna su 'l gran bianco e orrende

L'ombre disegna di quel pin che tende

Cruccioso al suolo informe i rami infranti,

Come pensier di morte desiosi.

Cingimi, o bruma, e gela de l'interno

Senso i frangenti che tempestan forti;

Ed emerge il pensier su quei marosi

Naufrago, ed al ciel grida: O notte, o inverno,

Che fanno giù ne le lor tombe i morti?

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo, XII

Tovább, tovább. Az alkony már erőtlen,

a partot sima hó fedi ragyogva

s a láb alatt puhán ropog; előttem

sóhajom gőzöl ködbe gomolyodva.

Rohan a hold a nagy, hólepte csöndben

dermedt felhők között, és egy mogorva

fenyő tört ágait a levegőben

torz árnyakat rajzolva szertedobja

csupa halálravágyó gondolatként.

Végy körül, ó tél, megdermesztve végre

kínjaim, melyek itt benn háborognak;

és mint hajótörött a mélyből, akként

merülj fől, gondolat s kiálts az égre:

ó éj, ó tél, mit tesznek lenn a holtak?