Conte, Giuseppe: Secondo la profezia

La Liguria crollerà in mare, è certo, i suoi
confini alti al vento di abeti e di agrifogli e le
colline antiche terrazzate, di pinastri, di
ginestre, di ulivi, le rocciose
 
aeree propaggini del cactus e dell'aloe, interi
parchi di palme e di araucarie, ville
bianchissime, le chiese intatte e quelle già sventrate
dai terremoti: su tutto calerà il silenzio colmo di
 
fondale. Sul pelo dell'acqua poche rame
di precoce mimosa, dell'errante pitosforo.
Liguria dalle città livide, algose, di gusci, traversate
da squame e da correnti: incrostate
 
di buio, del buio bagliore attonito
di dopo le catastrofi. Noi soli ci
salveremo, noi che abbiamo imparato a
camminare sull'acqua: sul pelo dell'acqua
 
poche rame di precoce mimosa
basteranno, il vento soffierà l'Isola Viola
nuova ai nostri occhi, seguiremo la rotta
dell'errante
pitosforo.

Liguria a tengerbe omlik, menthetetlen, határait
fenn a fenyvesek sóhaja magasában,
a rekettye-, boróka- s magyal-palástú
ódon dombokat, a kaktusz
 
és az aloé sziklás-légies karjait, pálmák
s araukáriák egész erdeit, izzó-fehér
villákat, templomokat, épeket s melyeket szertedobált
a nyugtalan föld: mindent eláraszt majd
 
a tengermélyi csönd. A víz színén koráin virágzott
mimóza ágai, s nyalábjai a sodródó moszatnak.
Liguria algák s kagylóhéj lakta, pikkelyek
s vízár bolyongta liláskék városokkal,
 
melyekre homály rakódik, katasztrófák utáni
döbbent homály megsápadt fénye. Egyedül
mi menekszünk, ml, akik megtanultunk
a vízen járni: a tenger színén a korán virágzott
 
mimóza ágai megtartanak majd, szemünkben
újabb Kék Szigetet támaszt a szél,
s mi követjük lomha vonulását
a sodródó
moszatnak.