D’Annunzio, Gabriele: Forró homok (La Sabbia del tempo in Hungarian)

(Madrigali Dell’Estate)

Come scorrea la calda sabbia lieve

Per entro il cavo della mano in ozio,

Il cor sentì che il giorno era più breve.

E un'ansia repentina il cor m'assalse

Per l'appressar dell'umido equinozio

Che offusca l'oro delle piagge salse.

Alla sabbia del Tempo urna la mano

Era, clessidra il cor mio palpitante,

L'ombra crescente d'ogni stelo vano

Quasi ombra d'ago in tacito quadrante.

(Nyári madrigálok)

Ahogy pereg a könnyű, forró homok,

s ernyedt kezem rése között szalad,

érzem, egyre rövidül a nap: ellobog.

Szívemben hirtelen félelem mocorog,

hogy hamarosan esős alkonyat dagad,

és az aranyszínű part fakóvá párolog.

Az Idő urnája kezem közt: por s kacat,

s e homokórában szívem vadul feldobog,

az árnyból egyre növekvő oszlop hasad,

s mint nesztelen óramutató – vánszorog.