D’Annunzio, Gabriele: Az idő homokja (La Sabbia del tempo in Hungarian)

(Madrigali Dell’Estate)

Come scorrea la calda sabbia lieve

Per entro il cavo della mano in ozio,

Il cor sentì che il giorno era più breve.

E un'ansia repentina il cor m'assalse

Per l'appressar dell'umido equinozio

Che offusca l'oro delle piagge salse.

Alla sabbia del Tempo urna la mano

Era, clessidra il cor mio palpitante,

L'ombra crescente d'ogni stelo vano

Quasi ombra d'ago in tacito quadrante.

(Nyári madrigálok)

Ahogy tölcsérén tétlen tenyeremnek

sebesen pergett a forró fövény le,

megéreztem: a napok rövidebbek.

S gyors félelem szívemet megrohanta:

festvén a sós part aranyát sötétre,

már közeledik az esők uralma.

Edényként mértem a homok időt én

markomban, s szívem vert, mint az óra,

s minden mulandó szár volt, árnya nőttén,

a néma számlap árnyék-mutatója.