Dante, Alighieri: Úrnőm, midőn másokat üdvözölget (Tanto gentile e tanto onesta pare in Hungarian)

Tanto gentil e tanto onesta pare
la donna mia quand'ella altrui saluta,
ch'ogne lingua deven tremando muta,
e li occhi no l'ardiscon di guardare.

Ella si va, sentendosi laudare,
benignamente d'umilta' vestuta;
e par che sia una cosa venuta
da cielo in terra a miracol mostrare.

Mostrasi si' piacente a chi la mira,
che da' per li occhi una dolcezza al core,
che 'ntender non la puo' chi no la prova;

e par che de la sua labbia si mova
uno spirito soave pien d'amore,
che va dicendo a l'anima: Sospira.

Úrnőm, midőn másokat üdvözölget,
belőle báj s nemesség annyi árad,
hogy reszketőn némulnak el a szájak,
s a szem riadtan szegződik a földnek.

Csak megy, s mindebből nem vesz észre többet,
mint amennyit megenged az alázat;
mintha példázná ennek a világnak:
csodát az ég a földön is betölthet.

Gyönyört kínál a rácsodálkozónak:
méz hull a szívre a szemen keresztül, –
az tudja csak, ki már kóstolt belőle –

midőn pedig az ajka szóra rezdül,
róla vággyal teli szellem repül le,
a lélekhez száll, és azt mondja: Sóhajts.