De Amicis, Edmondo: A jégeső (Grandinata II in Hungarian)

Strepitando vien giù candida e bella,

Batte il suol, tronca i rami, il cielo oscura,

E nelle grigie vie sonante e dura

Picchia, rimbalza, rotola, saltella;

Squassa le gronde, i tetti alti flagella,

Sbriciola sibilando la verzura,

Ricasca dai terrazzi e nelle mura

S’infrange, e vasi e vetri urta e sfracella;

E per tutto s’ammonta e tutto imbianca;

Ma lentamente l’ira sua declina

E solca l’aria diradata e stanca;

Poi di repente più maligna stride,

Poi tutto tace, e sulla gran ruina

Perfidamente il ciel limpido ride.

Paskolja zúgva a szegény rögöt,

a törzseket, a rengő, árva ágat,

visszhangozó, sötét mesgyéken áthat

ugrál, kopog, bukfencezik, görög.

Csatornákat ráz, táncol a tetőn,

sziszegve söpri a zsendült vetést el,

lehull az erkélyről vad szökkenéssel

és ablakot, vázát tör vakmerőn.

Rakásba gyűl, fehérül mindenütt,

s a fáradt légben csöndesen kopogva

foszlik zörömbölő haragja szét.

Egyszerre még vadabbul szerteüt,

aztán elhallgat minden s a romokba

hideg mosollyal néz a tiszta ég.