Fiorentino, Luigi: Sulle palpebre chiuse

Come rossa è la luna nella sera
e come avvampa tra le rocce il fiore,
così il tuo viso se tremando mormoro
sulle palpebre chiuse le parole
care. O cara, fiammeggiano i ricordi.
E quel grillo che lima in qualche parte
il suo strillo, ci reca in altro luogo
e in altro tempo: fuochi bianchi, spersi
e ritrovati sotto questo azzurro
che t’incanta e m’incanta, e ci fa lievi.

Mint a pirosló hold az estben,
mint a sziklák közt lángoló virág,
olyan az arcod, mikor szorosra zárt
szemedre suttogom: szeretlek.
Ó, kedvesem, az emlékek kigyúlnak,
s a körülöttünk cirregő tücsökhad
a múltból szól, rezgő dalától
széttiport s újra megtalált tüzek
lobognak föl, s a szívünk könnyű lesz
e kék alatt, mely elvarázsol.