Luzi, Mario: Ritorno

Chi coglie le uve funebri
ed il fuoco dei pampini ai giardini
di Giudecca là sull’acqua nebbiosa
dove affondano i tralci?
Sotto più grave cielo ritorniamo
non diversi da allora
a guardare fra i grappoli le statue
e le navi del nord illuminato
vaghe per la laguna;
ed ancora per quanto sia passato
un secolo di noia, con vermiglia
voce ascoltiamo stridere gli uccelli
da verande di rose
e ancora per la strada conosciuta
ci volgiamo incerti a guardare le aiuole
immobili e i riflessi nei canali
i giardini d’amore vietati dal tempo.

Kinek tűnnek szemébe a fekete fürtök
s a szőlőlevelek tüze amott
a ködülte vizen úszó Giudecca
kertjeiben, zsenge vesszők tövében?
Vissza komorabb ég alá jövünk
időtől érintetlenül, a fürtök
között elmerengeni szobrokon,
vagy lámpás-észak felé a lagúna
vándorhajóin;
s még akkor is, bár
századok unalma mögöttünk,
rózsás verandánkig ér
a sirályok tűzvörös rianása -
s még visszanézünk tétován az útról
virágainkra és a víztükörben
megkettőzött szerelem-kert felé,
melytől immár tilt az idő.