Merini, Alda: A Szentföld (La Terra Santa in Hungarian)

Ho conosciuto Gerico,
ho avuto anch’io la mia Palestina,
le mura del manicomio
erano le mura di Gerico
e una pozza di acqua infettata
ci ha battezzati tutti.
Lì dentro eravamo ebrei
e i Farisei erano in alto
e c’era anche il Messia
confuso tra la folla:
un pazzo che urlava al Cielo
tutto il suo amore in Dio.

Noi tutti, branco di asceti
eravamo come gli uccelli
e ogni tanto una rete
oscura ci imprigionava 
ma andavamo verso le messe,
le messe di nostro Signore
e Cristo il Salvatore.

Fummo lavati e sepolti,
odoravamo di incenso.
E dopo, quando amavamo,
ci facevano gli elettrochoc
perché, dicevano, un pazzo
non può amare nessuno.

Ma un giorno da dentro l’avello
anch’io mi sono ridestata
e anch’io come Gesù
ho avuto la mia resurrezione,
ma non sono salita nei cieli
sono discesa all’inferno
da dove riguardo stupita
le mura di Gerico antica.

Megismertem Jerikót,
Palesztinám is volt,
tébolyda falai egyben
Jerikó falai voltak
és mindannyiunkat megkeresztelt
egy fertőzött vízzel telt tócsa.
Zsidók voltunk ott benn
a farizeusok fentebb voltak
és ott volt a Megváltó is
elvegyülve a tömegben:
egy őrült ki minden Isten iránti
szeretetét az égre üvöltötte.
 
Mi mindannyian, aszkéták csordája
olyanok voltunk mint a madarak,
olykor fogva tartott bennünket
egy sötét háló
de a misék felé mentünk,
a mi Urunk és Megváltó Krisztusunk
miséje felé.
 
Megmostak és eltemettek bennünket,
tömjén szaga áradt rólunk.
És utána mikor szerettünk
elektrosokkot kaptunk
mert azt mondták, hogy egy őrült
nem tud szeretni senkit.
 
De egy napon én is
újjáéledtem a sírkamrában
és mint Krisztusunknak
nekem is volt feltámadásom,
de nem szálltam fel a mennyekbe
leszálltam a pokolba
ahonnan újra ámulattal nézem
az ókori Jerikó falait.