This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Metastasio, Pietro: La primavere*

Portre of Metastasio, Pietro

La primavere* (Italian)

Già riede primavera / col suo fiorito aspetto; / già il grato zeffiretto / scherza fra l'erbe e i fior. / Tornan le frondi agli alberi, / l'erbette al prato tornano; / sol non ritorna a me / la pace del mio cor. / Febo col puro raggio / sui monti il gel discioglie, / e queile verdi spoglie / veggonsi rivestir./ E il fiumicel, che placido / fra le sue sponde mormora, / fa col disciolto umor / il margine fiorir. / L'orride querce annose / su le pendici alpine / già dalramoso crine / scuotono il tardo gel. / A gara i campi adornano / mille fioretti tremuli, / non violati ancor / da vomere crudel. / Al caro antico nido / fin dall'egizie arene/ la rondinella viene, / che ha valicato il mar; / che, mentre il volo accelera, / non vede il laccio pendere, / e va del cacciator / l'insidie ad incontrar. / L'amante pastorella / già più serena in fronte / corre all'usata fonte / a ricomporsi il crin. / Escon le greggie ai pascoli; / d'abbandonar s'affrettano, / le arene il pescator, / l'albergo il pellegrin. / Fin quel nocchier dolente, /che sul paterno lido,/scherno del flutto infido, / naufrago ritornò; / nel rivederlo placido /lieto discioglie l'ancore; / e rammentar non sa / 'orror che in lui trovò. / E tu non curi intanto, / Fille, di darmi aìta; / come la mia ferita /colpa non sia di te. / Ma, se ritorno libero/ gli antichi lacci a sciogliere, / no che non stringerò / più fra catene il piè. / Del tuo bel nome amato, / cinto del verde alloro, / spesso le corde d'oro /ho fatto risonar. / Or, se mi sei più rigida, / vuo' che i miei sdegni apprendano / del fido mio servir / gli oltraggi a vendicar. /Ah no; ben mio, perdona / questi sdegnosi accenti; / che sono i miei lamenti / segni d'un vero amor. / S'è tuo piacer, gradiscimi; / se così vuoi, disprezzami; / o pietosa, o crudel, /sei l'alma del mio cor.

1719

* Dalle «Canzonette»

NOTA: Copiosa è la produzione di arie del Metastasio, che ne scrisse in numero superiore a milleduecento: il genere melodrammatico esigeva, infatti, che ogni scena fosse conclusa da un'aria, facente seguito al recitativo.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.osservatorioletterario.net

A tavasz* (Hungarian)

Már mosolyog a tavasz az ő virággal rakott ábrázatjával: már a kedves zeffirecske játszik a fűvek és a virágok között. - Megjőnek a fákra a zőld ágak, a füvek a mezőre visszajőnek: egyedül énhozzám nem tér meg az én szívemnek békéje. Fébus az ő tiszta súgárival a hegyeken a fagyot eloszlatta: és azok az ő zöldellő ruházatjokat vissza láttatnak öltözni. - És a patakocska, melly az ő partjai közt lassú zúgással mormol, az ő eloszlatott nedvességével virágoztatja a szélét. Az iszonyú vén cserfák az álpesi kőszirteken már az ő bogos gallyaikról lerázták a tunya zúzmarázt. - A mezők seregenkint piperéznek ezer rezgő virágocskát, mellyeket még nem sértett meg a kegyetlen szántóvas. Az ő kedves régi fészkéből egész az égyiptomi fövényektől fogva a kis fecske jön, általjövén a tengeren. - Amelly míg repűlését sietteti, nem látja afüggő tőröket, és siet a vadász leseibe botlani. A szerelmes pásztorleány már kinyíltabb ábrázattal fut a szokott forrásra, hogy hajait rendbe szedje. - Kijőnek a nyájak a legelőkre: siet a halász a partot, az útazó az árnyékot elhagyni. Az a bús hajós, ki a szülötte partokra a hitetlen hab csúfjátéki közül hajótörve jött vissza, látván, hogy a' már csendes, vígan oldja fel a vasmacskákat, és emlékezni nem tud azon irtózásra, melly őbenne vólt. És neked, Filli, azonba eszedbe sem jut, hogy segíts engemet: mintha az én vadságom nem a te hibád vólna. - De ha szabadon visszatérek az én régi békóimat elóldozni, sohasem fogom többé megszorongatni nyűgökkel lábomat. A te szerelmes szép neveddel, zőld babérral koszorúzva, arany húrjaimat gyakran hangoztattam. Most ha keményebb léssz hozzám, az én haragom kikél hűséges szolgálatomért bosszút állani. Ah, nem: én kincsem, engedd meg e bosszússzókat; mert az én siralmim egy igaz szerelemnek jelei. Ha kedved tartja, szeress engemet; ha úgy tetszik, vess meg engemet; akár kegyes, akár kegyetlen, légy az én szívemnek lelke. -

*Forrás: Csokonai Vitéz Mihály minden munkája. Műfordítások, Szépirodalmi kiadó, Budapest 1981., p.15-16



Uploaded byP. T.
PublisherSzépirodalmi kiadó, Budapest 1981
Source of the quotationhttp://www.osservatorioletterario.net

minimap