This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Montale, Eugenio: Dora Markus (Dora Markus in Hungarian)

Portre of Montale, Eugenio

Dora Markus (Italian)

1

Fu dove il ponte di legno

mette a Porto Corsini sul mare alto

e rari uomini, quasi immoti, affondano

o salpano le reti. Con un segno

della mano additavi all'altra sponda

invisibile la tua patria vera.

Poi seguimmo il canale fino alla darsena

della città, lucida di fuliggine,

nella bassura dove s'affondava

una primavera inerte, senza memoria.

 

E qui dove un'antica vita

si screzia in una dolce

ansietà d'Oriente,

le tue parole iridavano come le scaglie

della triglia moribonda.

 

La tua irrequietudine mi fa pensare

agli uccelli di passo che urtano ai fari

nelle sere tempestose:

è una tempesta anche la tua dolcezza,

turbina e non appare.

E i suoi riposi sono anche più rari.

Non so come stremata tu resisti

in quel lago

d'indifferenza ch'è il tuo cuore; forse

ti salva un amuleto che tu tieni

vicino alla matita delle labbra,

al piumino, alla lima: un topo bianco

d'avorio; e così esisti!

 

2

Ormai nella tua Carinzia

di mirti fioriti e di stagni,

china sul bordo sorvegli

la carpa che timida abbocca

o segui sui tigli, tra gl'irti

pinnacoli le accensioni

del vespro e nell'acque un avvampo

di tende da scali e pensioni.

 

La sera che si protende

sull'umida conca non porta

col palpito dei motori

che gemiti d'oche e un interno

di nivee maioliche dice

allo specchio annerito che ti vide

diversa una storia di errori

imperturbati e la incide

dove la spugna non giunge.

 

La tua leggenda, Dora!

Ma è scritta già in quegli sguardi

di uomini che hanno fedine

altere e deboli in grandi

ritratti d'oro e ritorna

ad ogni accordo che esprime

l'armonica guasta nell'ora

che abbuia, sempre più tardi.

 

È scritta là. Il sempreverde

alloro per la cucina

resiste, la voce non muta,

Ravenna è lontana, distilla

veleno una fede feroce.

Che vuole da te? Non si cede

voce, leggenda o destino.

Ma è tardi, sempre più tardi.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://cantosirene.blogspot.com/2008

Dora Markus (Hungarian)

1

Ott volt ez a Corsini kikötőben,

hol a fahíd a nyílt tengerre rúg ki,

s itt-ott egy ember, majdnem mozdulatlan,

hálót húz, vagy ereszt le. Elmenőben

egy másik partra, valódi hazádra

mutattál kezed egy jelével.

Aztán beértünk a csatorna mentén

a város kormos-fényű sűrűjébe,

a mély lapályra, hol egy tehetetlen

tavasz süllyedt el emléktelenül.

 

És itt ahol az antik élet

Napkelet édes

mohóságával színeződik,

szivárványlottak szavaid akár a

haldokló márna pikkelye.

 

Nyugtalanságodról viharos esték

világító tornyokba ütköző

madarai jutnak eszembe:

vihar a te angyali bájad is:

kavarog, és meg nem jelent még,

s szünetei még ritkábbak tebenned.

Csak tudnám, ily erőtlen hogy bírod ki

a közönyösség

eme tavában, mely szíved: talán egy

amulet véd és oltalmaz, amelyet

ott hordasz az ajakír-ceruzával,

a pamaccsal s ráspollyal: elefántcsont

egérke tán: és így bírod ki!

 

2

Most már mirtusz virágos-

tavas Karintiádban

bámulod a partról a pontyot,

mely gyáván kapja be étkét,

a hársak alól a tetők közt

látod az alkonyi máglyát,

a vízben kikötő, s hotel-ernyők

visszfényfő fellobogását.

 

Az est, mely belemélyed

a nyirkos öbölbe, a gépek

morajával csak liba-jajt hoz,

s egy hószínű majolika kelyhe

a téged másnak látó, feketéllő

tükörnek egy történetet mond

könnyelműségekről

s bevési mélyen,

hova spongya nem ér el.

 

A te legendád, Dóra!

Be van írva amaz urak szemébe,

akiknek gőgös, lenge szakálluk

ezüstlik nagy, aranyló

képekről, s vissza-vissza tér majd

minden akkordra, mit a romlott

harmonika zokog amaz órán,

mely egyre későbben sötétül.

 

Oda van írva. Az örökzöld

babérlomb ott a konyhán

még ellenáll, a hang nem változik,

Ravenna messze, vad hiedelem,

mérget desztillál, iszonyút.

Mit akar tőled? Át nem enged

hangot, legendát, végzetet ...

De késő van már, gyere később.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap