Negri, Ada: Un anno dopo

Quando, ne l’ora oscura,

Penso che sei da me così lontano,

E mi striscia ne l’anima

Il sinistro timor ch’io t’amo invano,

E questo amor mi porterà sciagura;

Quando in petto mi trema

Il pensiero che tu non tornerai

Forse, e che tutto ha un termine,

E che t’ho amato per non esser mai

Tua, credi, allora una pietà suprema

Di me, di te m’aggrava:

Sento il bisogno di tornar bambina

Per ripeter l’ingenua

Preghiera che in soffitta, a me vicina,

La mia pallida madre m’insegnava:

E, in ginocchio fra i veli

Del letto freddo come vuoto nido,

Singhiozzo nelle tenebre,

Perdutamente a Dio gettando il grido;

«O Padre nostro, che siete nei cieli!...»

Éjjelenként sokszor rajtam üt a gond,

hogy messzebb vagy, mint valaha remélted,

          és szívem elszorul,

hogy olyan nagyon hiába szeretlek,

és lassan, lassan meg kell halnom érted.

Mikor remegő árnyak elsusogják:

lehet, hogy szemem többé sohse láthat,

          hogy minden elmulik,

szerelem, hűség: te is elfelejtesz -

akkor úgy elfog, úgy elfog a bánat.

Sajnállak akkor Téged s magamat,

sajnálom akkor szép gyermeki múltam,

          s szeretnék édesen

átsimulni egy naiv imádságba,

mit hajdan, titkon anyámtól tanultam.

Akkor borzongva, kábult félelemmel,

összetett kezű imára térdelten

          zokogok, zokogok,

s kisikoltam a néma éjszakából:

Miatyánk Isten, ki vagy a mennyekben!