This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pavese, Cesare: Idegen (Esterno in Hungarian)

Portre of Pavese, Cesare

Back to the translator

Esterno (Italian)

Quel ragazzo scomparso al mattino non torna.

Ha lasciato la pala, ancora fredda, all'uncino

(era l'alba)

nessuno ha voluto seguirlo:

s'è buttato su certe colline.

Un ragazzo dell'età che comincia a staccare bestemmie,

non sa fare discorsi.

Nessuno ha voluto seguirlo.

Era un'alba bruciata di febbraio,

ogni tronco del colore del sangue aggrumato.

Nessuno sentiva nell'aria il tepore futuro.

Il Mattino è trascorso

e la fabbrica libera donne e operai.

Nel bel sole qualcuno si stende

a mangiare affamato.

Ma c'è un umido dolce che morde nel sangue

e alla terra dà brividi verdi.

Si fuma e si vede che il cielo è sereno, e lontano.

Le colline sono viola.

Varrebbe la pena di restarsene

lunghi per terra nel sole.

Ma a buon conto si mangia.

Chissà se ha mangiato quel ragazzo testardo ?

Dice un secco operaio che

va bene, la schiena si rompe al lavoro

ma a mangiare si mangia.

Si fuma persino.

L'uomo è come una bestia, che vorrebbe far niente.

 

Son le bestie che sentono il tempo

e il ragazzo l'ha sentito dall'alba.

E ci sono dei cani che finiscono marci in un fosso :

la terra prende tutto.

Chi sa se il ragazzo finisce lungo un fosso, affamato ?

E' scappato all'alba senza fare discorsi

con quattro bestemmie,

alto il naso nell'aria.

Ci pensano tutti

aspettando il lavoro,

come un gregge svogliato.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://blog.libero.it/stellate/7367749.html

Idegen (Hungarian)

A korareggel eltűnt fiú nem jött meg eddig.

Itthagyta a lapátját, hozzá se nyúlt, a kampón

– hajnal volt –, nem akart hát utána menni senki:

elbujdosott a dombok közé. Abban a korban

van éppen, amikor még folyton káromkodik csak

a kamasz srác, csevegni nem tud. Senkise

akart utána menni. Üszkös-kék februári

hajnal párállt, a törzsek alvadt vérbarna színben

álltak. A levegőben még nem érezte senki,

hogy langyos lesz a nappal.

Aztán elmúlt a reggel,

asszonyt, seregnyi munkást ontott a gyár magából.

Valaki – hisz a munkát félóra múlva kezdik

újra – kiéhezetten nekiállt falatozni.

Valami nyirkos, ízes édesség bizsereg már,

a vérbe mar s a földre zöld borzongásokat küld.

Dohányzunk, nézegetjük, milyen derűs az égbolt

s ibolyaszín a dombsor. De jó is volna egyszer

sokáig elheverni verőfényben a földön.

De enni kell, mindenképp! Ki tudja, hogy evett-e

a makacs kölyke?! Egy csont-bőr munkás ekkor így szól:

no jó, rendben, az ember gerince beleroppan

a munkába, de enni, azt kell. S füstölni is kell.

Az ember csak lazsálna leginkább, mint az állat.

 

Az állatok megérzik az időt, s a fiú is

megérezte ma reggel. Árokban végzik egyszer

a kutyák, ott rohadnak: befogad s elemészt a

föld mindent. És ki tudja, hátha kiéhezetten,

árokban végzi ő is?! Hisz nem szólt egy büdös szót,

csak szentségelt kutyául s elillant pirkadatkor,

valamiért megorrolt.

Mind rá gondolnak ekkor,

munkára várva, mint egy roppant, kedveszegett nyáj.

 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap