Petrarca, Francesco: Sonetto XCV (Ponmi ove ’l Sol occide i fiori e l’erba)

In qualunque luogo o stato ei si trovi, vivrà

sempre sospirando per Laura.

Ponmi ove ’l Sol occide i fiori e l’erba,

O dove vince lui ’l ghiaccio e la neve;

Ponmi ov’è ’l carro suo temprato e leve,

Ed ov’è chi cel rende o chi cel serba;

Ponmi in umil fortuna od in superba,

Al dolce aere sereno, al fosco e greve;

Ponmi a la notte, al dì lungo ed al breve,

A la matura etate od a l’acerba;

Ponm’in cielo od in terra od in abisso,

In alto poggio, in valle ima e palustre,

Libero spirto od a’ suoi membri affisso;

Ponmi con fama oscura o con illustre:

Sarò qual fui, vivrò com’io son visso,

Continüando il mio sospir trilustre.

Tégy oda, hol a nap mindent kiéget

Tégy oda, hol a nap mindent kiéget,

vagy hol a jég sem olvad fel hevén,

vagy hol szelíd forrása hőnek, fénynek;

hol a nép gőgös, vagy hol bölcs, szerény;

helyezz alantas vagy fennkölt körökbe;

hosszú éjbe vagy kurta napba vess,

verőfénybe vagy gomolygó ködökbe;

legyek ifjú vagy vénségtől deres;

helyezz a földre, égbe vagy pokolba,

hegyre, völgybe, hányjon tajtékos ár;

legyek szabad, vagy láncon, mint a szolga;

ép vagy beteg, jó vagy rossz hírű bár:

Tiéd leszek, s ez az egy gondolat

vigasztal majd, ha remény sem marad.