Petrarca, Francesco: XXXIII (Già fiammeggiava l'amorosa stella)
XXXIII (Già fiammeggiava l'amorosa stella) (Italian)Già fiammeggiava l'amorosa stella per l'oriente, et l'altra che Giunone suol far gelosa nel septentrione, rotava i raggi suoi lucente et bella;
levata era a filar la vecchiarella, discinta et scalza, et desto avea 'l carbone, et gli amanti pungea quella stagione che per usanza a lagrimar gli appella:
quando mia speme già condutta al verde giunse nel cor, non per l'usata via, che 'l sonno tenea chiusa, e 'l dolor molle;
quanto cangiata, oimè, da quel di pria! Et parea dir: Perché tuo valor perde? Veder quest'occhi anchor non ti si tolle.
|
XXXIII (Keleten már lángolt…) (Hungarian)
Keleten már lángolt a szerelemnek szép csillaga, és az északra szálló fényes szekér, a hét csillagból álló, sugarakat lövelve elkerengett,
rokkához kelt anyó, amint derengett, s borzas mezítláb fújta a parázsló szenet: itt volt a szeretőkre váró bús óra, melyben sírnak és merengenek.
Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem szívemben, és nem a szokásos úton, mit álom zár s a nedvesujju bánat.
Mennyire más volt, mint valaha régen! Ne félj! - mintha így szólott volna súgón - még láthatod szemem s megnyílni számat.
|