Pirandello, Luigi: A vagyon (Il tesoro in Hungarian)

Ricco jeri, oggi povero. E non so
com’ita se ne sia tanta ricchezza.
Non del tesor perduto è l’amarezza;
ma il non saper come perduto io l’ho.

Nessun piacer, nessuna gioja, aimè,
la cui memoria avrebbe almen potuto
consolar la miseria e il viver muto,
o dello stato mio dirmi il perché.

Come dunque ridotto mi son qui?
Con la ricchezza mia potea far tanto,
e nulla ho fatto, e son povero intanto…
L’ho sperduta in ispiccoli, così…

Non l’opera che dia lustro a un’età
né la gioja ch’empir possa una vita.
Dunque tanta ricchezza m’è servita
per comprarmi questa povertà.

Tegnap gazdag, ma szegény. És nem is sejtem
hogy ennyi vagyon ugyan hová tűnhetett el.
Keserűségem oka nem a vagyon, mi elveszett,
inkább az, hogy nem tudom hogyan veszett el.
 
Semmi élvezet, sajna, semmi öröm az életben,
aminek emléke legalább vigasztalhatta volna
a nyomorúságot és a hallgatag életet, vagy
a helyzetemet, hogy miért is történt mindez.
 
Akkor, hogyan lehet, hogy ily végre jutottam?
A vogyonnal sok – sok mindent tehettem volna,
de semmit se tettem, miközben elszegényedtem…
Csak úgy, apránként, a vagyon nyakára hágtam …
 
Nem egy mű, mely tisstességet adna koromnak,
semmi öröm, mely egy egész életet megtölthet.
Tehát az egész vagyon cask arra szolgált nekem,
hogy ezt a szegénységet megvegyem magamnak.