This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pozzani, Claudio: Vengo A Portarti Una Poesia Di Neruda

Portre of Pozzani, Claudio

Vengo A Portarti Una Poesia Di Neruda (Italian)

Ho un galoppo nel cuore
e onde al guinzaglio
Di questo mare insepolto
impasterò vento e sabbia
per costruire i tuoi piedi rumorosi
e sentirli danzare dentro i miei occhi
Per raggiungerti salgo
dal mare alla collina
La mia testa si ridisegna stella
per chiamare le tue voci
Le mie labbra si arcuano stanche
in sorrisi autunnabondi e distratti
E io sono qui,
su questo autobus che scuote il mio corpo
come un dado
come un tappeto
arrancando su polverose strade
rese mute dalla pioggia improvvisa
Le farfalle applaudono al mio passaggio
sbattendo le ali
sopra le pozzanghere che ingoiarono Narciso
Ho un galoppo di onde
nel mio cuore al guinzaglio.
Portami dove si possa dimenticare
questo secolo che ci vede esiliati,
questi temporali
che non riescono più a rinfrescarci,
queste celebrazioni e abbracci
che sembrano inutili corone di fiori.
Il mare è laggiù
lontano come un progetto abbandonato
le ruote sparano sassi e ricordi
sulla salita che la tua casa mi srotola davanti
Sono l'intagliatore di foglie di carciofo
e ti porto in dono sagome di nubi
A te,
bicchiere dall'orlo sbeccato
che non posso baciare senza ferirmi
A te,
orecchio reciso e gettato su un prato
per ascoltare i segreti delle formiche
A te,
porto in dono la mia giacca logora,
la mia resistenza
e questa poesia smarrita di Pablo Neruda.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttps://books.google.hu/books

Egy Neruda-verssel tartok feléd (Hungarian)

Vágtázik a szívem,
s hullámzik a kantár.
E temetetlen tengerből
szelet s homokot dagasztok,
megformálni zajos lábaid,
hogy halljam táncukat szemeimben.
Nyomodban felérek
a tengerből a dombra.
Fejem csillaggá rajzolódik át,
hogy hangjaidat hívhassa.
Ajkaim fáradtan hajlanak
őszelygő és szórakozott mosolyokba.
Én meg itt vagyok,
ezen a buszon, mely úgy rázza a testem,
mint egy kockát,
mint egy szőnyeget,
miközben poros utakon botorkál,
melyeket elnémított a hirtelen eső.
A pillangók szárnyaikkal verdesve
megtapsolják átkelésem
a pocsolyák felett, melyek elnyelték Narkisszoszt.
Vágtáznak a hullámok
felkantározott szívemben.
Vigyél el oda, ahol elfelejthetem
ezt a századot, száműzetésünk tanúját,
a zivatarokat,
melyektől már nem tudunk felfrissülni,
a szertartásokat és öleléseket,
melyek fölösleges virágkoszorúknak tűnnek.
A tenger odalent van,
távol, akár egy félbehagyott terv,
a kerekek kavicsokat s emlékeket fröcskölnek
az emelkedőre, melyet a házad elém terít.
Articsókaleveleket farigcsálok,
s felhőkontúrokat hozok neked ajándékba,
Neked,
te letört peremű pohár,
mely felsebez, valahányszor megcsókolom.
Neked,
te hangyák titkainak kihallgatására
lemetszett és a mezőre hajított fül,
Neked,
hozom ajándékba elnyűtt kabátomat,
ellenállásomat
és ezt a kallódó Pablo Neruda-verset.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://versumonline.hu

minimap