This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pulci, Luigi: Morgante (részlet) (Morgante (dettaglio) in Hungarian)

Portre of Pulci, Luigi

Morgante (dettaglio) (Italian)

Giunto Morgante un dì in su ’n un crocicchio,

uscito d’una valle in un gran bosco,

vide venir di lungi, per ispicchio,

un uom che in volto parea tutto fosco.

Dètte del capo del battaglio un picchio

in terra, e disse: «Costui non conosco»;

e posesi a sedere in su ’n un sasso,

tanto che questo capitòe al passo.

 

Morgante guata le sue membra tutte

più e più volte dal capo alle piante,

che gli pareano strane, orride e brutte:

- Dimmi il tuo nome, - dicea - vïandante. -

Colui rispose: - Il mio nome è Margutte;

ed ebbi voglia anco io d’esser gigante,

poi mi penti’ quando al mezzo fu’ giunto:

vedi che sette braccia sono appunto. -

 

Disse Morgante: - Tu sia il ben venuto:

ecco ch’io arò pure un fiaschetto allato,

che da due giorni in qua non ho beuto;

e se con meco sarai accompagnato,

io ti farò a camin quel che è dovuto.

Dimmi più oltre: io non t’ho domandato

se se’ cristiano o se se’ saracino,

o se tu credi in Cristo o in Apollino. -

 

Rispose allor Margutte: - A dirtel tosto,

io non credo più al nero ch’a l’azzurro,

ma nel cappone, o lesso o vuogli arrosto;

e credo alcuna volta anco nel burro,

nella cervogia, e quando io n’ho, nel mosto,

e molto più nell’aspro che il mangurro;

ma sopra tutto nel buon vino ho fede,

e credo che sia salvo chi gli crede;

 

e credo nella torta e nel tortello:

l’uno è la madre e l’altro è il suo figliuolo;

e ’l vero paternostro è il fegatello,

e posson esser tre, due ed un solo,

e diriva dal fegato almen quello.

E perch’io vorrei ber con un ghiacciuolo,

se Macometto il mosto vieta e biasima,

credo che sia il sogno o la fantasima;

 

ed Apollin debbe essere il farnetico,

e Trivigante forse la tregenda.

La fede è fatta come fa il solletico:

per discrezion mi credo che tu intenda.

Or tu potresti dir ch’io fussi eretico:

acciò che invan parola non ci spenda,

vedrai che la mia schiatta non traligna

e ch’io non son terren da porvi vigna.

 

Questa fede è come l’uom se l’arreca.

Vuoi tu veder che fede sia la mia?,

che nato son d’una monaca greca

e d’un papasso in Bursia, là in Turchia.

E nel principio sonar la ribeca

mi dilettai, perch’avea fantasia

cantar di Troia e d’Ettore e d’Achille,

non una volta già, ma mille e mille.

 

Poi che m’increbbe il sonar la chitarra,

io cominciai a portar l’arco e ’l turcasso.

Un dì ch’io fe’ nella moschea poi sciarra,

e ch’io v’uccisi il mio vecchio papasso,

mi posi allato questa scimitarra

e cominciai pel mondo andare a spasso;

e per compagni ne menai con meco

tutti i peccati o di turco o di greco;

 

anzi quanti ne son giù nello inferno:

io n’ho settanta e sette de’ mortali,

che non mi lascian mai lo state o ’l verno;

pensa quanti io n’ho poi de’ venïali!

Non credo, se durassi il mondo etterno,

si potessi commetter tanti mali

quanti ho commessi io solo alla mia vita;

ed ho per alfabeto ogni partita.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://it.wikisource.org/wiki

Morgante (részlet) (Hungarian)

Egy nap Morgante keresztúthoz érve,

egy völgyből rengetegbe érkezett,

látta, hogy szélrül, még nagy messzeségbe,

egy ember jő, kit bánat árnya fed,

a földre dobbant, meglepetésébe,

a harang-nyelvvel: „Hát ez ki lehet!"

Aztán leült, a széke sziklakő,

úgy várta ülve, majd csak ide jő.

 

Morgante többször jól szemügyre vette,

tetőtől talpig megvizslatta őt,

fura volt, csúf volt a förtelemette.

„Hogy hívnak, vándor, mondd meg mielőbb."

Az így felelt: „Az én nevem Margutte,

s órjás akartam lenni azelőtt,

de meggondoltam éppen a felén,

így lettem, látod, csak hét rőfnyi én."

 

Így szólt Morgante: „Isten hozott téged:

oldalamon van egy kis butykosom,

két napja már, hogy a szomjúság éget:

és ha veled tartok majd az úton,

nem feledem el az illendőséget,

de mondd meg előbb, mert még nem tudom,

keresztény vagy-é avagy szaracén,

Krisztusnak, Apollónak vagy hitén?"

 

Felelt Margutte: „Kereken megmondom,

fekete vagy kék, az mindegy nekem,

hiszem a kappant, főtt, sült, nincs rá gondom,

és olykor még a vajat is hiszem,

sörben és mustban, ha van benne módom,

nem méz, inkább a savanyú hitem,

de a jó bor, mi főként üdvre visz,

megváltja azt, hiszem, ki benne hisz.

 

Hiszem a tortát, a vízben főtt bélest,

egyik az anya, másik a fia:

májacskák: miatyánkom, ahhoz képest

hogy három, kettő, vagy egy, egy kutya,

a májtól származnak, jól tudom én ezt,

s mert gégémnek jó pinttel innia,

a mustot eltilthatja Mohamed,

álomkép ő, kit szült a képzelet.

 

S Apolló sincs – reá kár lenne adni,

nincs Trivigante, nem láttam soha,

a hit, mint a csiklandozás olyasmi:

hiszen érted, mi szóm oka-foka:

még azt hinnéd, eretnek vagyok, vagy mi,

s folyhatna Igy tovább szavak soka,

de lásd, hogy fajtám el nem korcsosul,

s nem hajlok szire-szóra botorul.

 

Az ember hite az, amire szert tett:

akarod ismerni az én hitem?

Anyám görög apáca volt, s ki nemzett

Brusszában pap, török területen,

kezdetben nekem csak a hárfa tetszett,

örültem ha megénekelhetem

Tróját, Hektort és Achilles hadát,

nem egyszer, de ezerszer legalább.

 

Mikor meguntam pengetni gitárom,

véltem tegzet s íjat kell hordanom,

egy nap a harcot a mecsetben állom,

és hogy megöltem akkor vén papom,

ott szereztem kardom, és véle járom

a világot, itt függ oldalamon:

és útitársként útamon követ

a bűn, mit török, görög elkövet,

 

az is, mi már pokolban van belőlük.

Halálos bűnöm hetvenhét darab,

télen-nyáron sohsem válok meg tőlük,

képzelheted mily bocsánatosak,

bűneim száma nem lehetne szörnyűbb,

bármeddig élnék, nem lesz számosabb,

amennyi bűn találkozott velem,

mint az ábécét, mindet ismerem.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap