This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Quasimodo, Salvatore: Al padre

Portre of Quasimodo, Salvatore

Al padre (Italian)

Dove sull’acque viola

era Messina, tra fili spezzati

e macerie tu vai lungo binari

e scambi col tuo berretto di gallo

isolano. Il terremoto ribolle

da due giorni, è dicembre d’uragani

e mare avvelenato. Le nostre notti cadono

nei carri merci e noi bestiame infantile

contiamo sogni polverosi con i morti

sfondati dai ferri, mordendo mandorle

e mele dissecate a ghirlanda. La scienza

del dolore mise verità e lame

nei giochi dei bassopiani di malaria

gialla e terzana gonfia di fango.

 

La tua pazienza

triste, delicata, ci rubò la paura,

fu lezione di giorni uniti alla morte

tradita, al vilipendio dei ladroni

presi fra i rottami e giustiziati al buio

dalla fucileria degli sbarchi, un conto

di numeri bassi che tornava esatto

concentrico, un bilancio di vita futura.

Il tuo berretto di sole andava su e giù

nel poco spazio che sempre ti hanno dato.

Anche a me misurarono ogni cosa,

e ho portato il tuo nome

un po’ più in là dell’odio e dell’invidia.

 

Quel rosso del tuo capo era una mitria,

una corona con le ali d’aquila.

E ora nell’aquila dei tuoi novant’anni

ho voluto parlare con te, coi tuoi segnali

di partenza colorati dalla lanterna

notturna, e qui da una ruota

imperfetta del mondo,

su una piena di muri serrati,

lontano dai gelsomini d’Arabia

dove ancora tu sei, per dirti

ciò che non potevo un tempo - difficile affinità

di pensieri - per dirti, e non ci ascoltano solo

cicale del biviere, agavi lentischi,

come il campiere dice al suo padrone:

"Baciamu li mani". Questo, non altro.

Oscuramente forte è la vita.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.aphorism.it/autori/showpoesia.php?ID=2167

Apámnak (Hungarian)

Ahol violaszín vizeken

Messina állt, szétszakadt huzalok.

és romok közt lépdelsz sínek

és váltók mentén zsinóros szigeti

sapkádban. A földrengés már

harmad napja forr, orkánokkal küzd december,

és mérgezett a tenger. Éjszakáink tehervagonokban

hullnak ránk, és mi, félénk gyerekfalka,

a holtakkal, kiket átvertek a vasak, számláljuk

poros álmainkat, mandulát rágcsálva

és koszorúba kötött aszaltalmát. A fájdalom

tudománya igazságot derített és éles pengékkel

szétválasztott mindent

a sárga maláriás lapályok és az iszaptól

dagadó hideglelés játékaiban.

 

A te szomorú, finom

türelmed a félelmet elrabolta tőlünk,

és kemény lecke volt ezekben a napokban,

mikor riogatott az elárult halál s a rablók gyalázata,

kiket a partra szállt katonák fogdostak össze

és lődöztek agyon a homályban, apró tételeket felmutató

számla ez, de hiánytalan és pontos,

amely az eljövendő élet mérlege lett.

Sapkád mint a nap emelkedett a lehanyatlott

a szűk téren, melyet még neked adtak.

Nekem is mérlegre tették minden dolgomat

s a gyűlölettől és az irigységtől kissé távolabb vittem

nevedet.

 

Az a piros a fejeden — püspöki süveg volt,

vagy korona, sasszárnyakkal ékes.

És most kilencven éved sasjelvénye alatt

akarok beszélni veled, éji lámpától színes

indító jelzéseiddel, és innen a világ

tökéletlen kereke mellől,

zárt falak zsúfolt tömegéből,

távol az arab jázminoktól,

ahol élsz még, most végre megmondom,

amit nem tudtam megmondani rég — súlyos rokonsága

a gondolatoknak —, most hát kimondom, és itt csak

a keresztút tücskei hallják és az elborult agavék,

mint gazdájának mondja a csősz:

„Csókoljuk a kezét." Mást nem, csak ezt.

Megfoghatatlanul erős az élet.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap