Quasimodo, Salvatore: A halott gitárok (Le morte chitarre in Hungarian)
Le morte chitarre (Italian)La mia terra è sui fiumi stretta al mare, non altro luogo ha voce così lenta dove i miei piedi vagano tra giunchi pesanti di lumache. Certo è autunno: nel vento a brani le morte chitarre sollevano le corde su la bocca nera e una mano agita le dita di fuoco. Nello specchio della luna si pettinano fanciulle col petto d'arance.
Chi piange? Chi frusta i cavalli nell'aria rossa? Ci fermeremo a questa riva lungo le catene d'erba e tu amore non portarmi davanti a quello specchio infinito: vi si guardano dentro ragazzi che cantano e alberi altissimi e acque. Chi piange? Io no, credimi: sui fiumi corrono esasperati schiocchi d'una frusta, i cavalli cupi, i lampi di zolfo. Io no, la mia razza ha coltelli che ardono e lune e ferite che bruciano.
|
A halott gitárok (Hungarian)Az én földem folyók fölött terül el, a tenger közelében, sehol másutt nem csendül ilyen halkan a hang, mint itt, hol csigáktól elnehezült káka közt bolyong tétova lábam. Igen ez már az ősz: szaggatott szélben halott gitárok ríkatják fekete szájukra feszült húrjaikat, s egy kéz tüzes ujjakkal tépázva futkos. A hold tükrében narancsmellű lányok fésülködnek.
Ki sír? Ki veri ostorral lovait a vörös levegőben? Megállunk majd ezen a parton a fűláncok mentén, és te szerelmem ne vigy engem e végtelen tükör elé: éneklő fiúk nézik magukat benne és vizek és égbenyuló fák. Ki sír? Nem én, hidd el: a folyók fölött kétségbeesett ostorcsapások futnak át, sötét lovak és villámok, kénszinü fénnyel. Nem én: az én fajtám kései lángolnak, holdjai, sebei égnek.
|