Saba, Umberto: Finale
Finale (Italian)L’umana vita è oscura e dolorosa, non è ferma in lei nessuna cosa.
Solo il passo del Tempo è sempre uguale. Amor fa un anno come un giorno breve; il tedio accoglier numerosi gli anni può in una sola giornata; ma il passo suo non sosta, né muta. Era Chiaretta una fanciulla, ed ora è giovanetta, sarà donna domani. E si riceve, queste cose pensando, un colpo in mezzo del cuore. Appena, a non pensarle, l’arte mi giova; fare in me di molte e sparse cose una sola e bella. E d’ogni male mi guarisce un bel verso. Oh quante volte – e questa ancora – per lui che nessuno piú sa né intende, sopra l’onte e i danni,
sono partito da Malinconia e giunto a Beatitudine per via.
|
Finale (Hungarian)Sötét az emberélet, csupa bánat, és benne semmi, semmi meg nem állhat.
Csupán csak az Idő egyforma léptű. Szerelmünk esztendőket napra szűkít, s a megcsömörlés is tengernyi évet sűrít egy napba, ámde ballagása meg nem pihen, nem változik. Chiaretta tegnap leányka volt, ma ifjú nő már, ki holnap asszony lesz talán. Az ember ha erre gondol, szíven ütve döbben. Hogy mind e gondot űzzem - írok, mert a művészet éltet engem, rendezetlen szívem világát szép egységbe fogja. Fájdalmaimra mindig a vers a gyógyír. Övé az érdem rég s ma is - mit senki nem ért, nem ismer kínja, kára közben -,
hogy fájdalommal terhes életemben végtére mégis boldog ember lettem.
|