Sbarbaro, Camillo: Olykor, ha az út lángot vet alattam (Talora nell'arsura della via in Hungarian)

Talora nell'arsura della via

un canto di cicale mi sorprende.

E subito ecco m'empie la visione

di campagne prostrate nella luce...

E stupisco che ancora al mondo sian

gli alberi e l'acque,

tutte le cose buone della terra

che bastavano un giorno a smemorarmi...

Con questo stupor sciocco l'ubriaco

riceve in viso l'aria della notte.

Ma poi che sento l'anima aderire

ad ogni pietra della città sorda

com'albero con tutte le radici,

sorrido a me indicibilmente e come

per uno sforzo d'ali i gomiti alzo...

Olykor, ha az út lángot vet alattam,

egy tücsök énekét meglepve hallom.

S máris előttem látomása ébred

fényben úszó szántóföldek sorának,

s elbámulok, hogy van még a világon

fa, víz, és annyi, annyi drága szépség,

mely vigasztalni tudott engem egykor.

A részeg ez ostoba döbbenettel

kapja arcába az éj levegőjét.

De érzem lelkemet hozzá tapadni

a süket város mindegyik kövéhez,

akár ha fa izmos gyökere lenne,

mosolygok hát elveszett magamon, s csak

könyököm mozdul, hogy szárnyat feszítsek.