This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Scotellaro, Rocco: Passaggio alla città

Portre of Scotellaro, Rocco

Passaggio alla città (Italian)

Ho perduto la schiavitù contadina,

non mi farò più un bicchiere contento,

ho perduto la mia libertà.

Città del lungo esilio

di silenzio in un punto bianco dei boati,

devo contare il mio tempo

con le corse dei tram,

devo disfare i miei bagagli chiusi,

regolare il mio pianto, il mio sorriso.

 

Addio, come addio? distese ginestre,

spalle larghe dei boschi

che rompete la faccia azzurra del cielo,

querce e cerri affratellati nel vento,

pecore attorno al pastore che dorme,

terra gialla e rapata

che sei la donna che ha partorito,

e i fratelli miei e le case dove stanno

e i sentieri dove vanno come rondini

e le donne e mamma mia,

addio, come posso dirvi addio?

 

Ho perduto la mia libertà:

nella fiera di luglio, calda che l'aria

non faceva passare appena le parole,

due mercanti mi hanno comprato,

uno trasse le lire e l'altro mi visitò.

Ho perduto la schiavitù contadina

dei cieli carichi, delle querce,

della terra gialla e rapata.

La città mi apparve la notte

dopo tutto un giorno

che il treno aveva singhiozzato,

e non c'era la nostra luna,

e non c'era la tavola nera della notte

e i monti s'erano persi lungo la strada.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.basilicata.cc/lucania/scotellaro/citta.htm

Átköltözés a városba (Hungarian)

Elvesztettem a paraszti szolgaságot,

jóízű poharat nem ürítek többet,

elveszítettem szabadságomat.

Város, ki végleg száműzted a csöndet,

robajok fehér villogása,

villamosaid futásával

kell mérnem időmet eztán,

zárt bőröndjeimet ki kell csomagolnom,

szabályoznom kell sírásom, nevetésem.

 

Búcsúzzam? Hogy búcsúzzam tőletek,

ligetek, erdők menny azúr

arcát bezúzó széles vállai,

tölgyek s gyertyánok, szélben összeborulva,

nyájak szunnyadó pásztoruk körül,

tövig nyírt sárga föld,

te vagy nekem az asszony aki szült,

testvéreim s a házak ahol élnek,

az ösvények, hol fecskemód suhannak 

az asszonyok s anyám:

búcsút? hogy vegyek búcsút tőletek?

 

Elveszítettem szabadságomat

a júliusi vásáron, mikor a fülledt

hőségben szinte fennakadt a szó,

két kufár vásárolt meg engem,

egyik pénzt vett elő, végigmustrálta másik.

Elvesztettem a duzzadt ég, a tölgyek

és a tövig nyírt sárga föld

paraszti szolgaságát.

Éjjel villant elém a város,

egy egész hosszú nap után,

melyet végigzokogott a vonat,

s eltűnt az éj fekete asztala,

s az út mentén elvesztek a hegyek.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap